Czeglédy-klauzula: a baloldal saját szavazóit nézi hülyének

Miközben a baloldali pártok feddhetetlenségi nyilatkozatot íratnának alá képviselőjelöltjeikkel, annak egyik kitétele éppen az egyszer már elítélt, és hamarosan újra bíróság elé álló Czeglédy Csabának teszi lehetővé, hogy elindulhasson az előválasztáson. A nyilatkozatot a Momentum is támogatja, noha Fekete-Győr András korábban még azt hangoztatta: a teljes ellenzék hitelességét rombolja, hogy a DK-s vezetésű önkormányzatok Czeglédynek adnak zsíros megbízásokat.

Bákonyi Ádám
2021. 02. 26. 15:24
null
A gesztusokból is látszik: a DK elnöke és a baloldal is lekötelezettje a vádlottnak Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a héten elfogadhatják a baloldali pártok azt a nyilatkozatot, amelyet minden, az előválasztáson indulni kívánó jelöltnek alá kell írnia – értesült a napokban a Népszava. A lap birtokába került – forrásuk szerint gyakorlatilag véglegesnek tekinthető – tervezetről az utolsó egyeztetések folynak a DK, az MSZP, az LMP, a Momentum, a Párbeszéd és a Jobbik között.

Noha a tizenöt pontos feddhetetlenségi nyilatkozattal a Gyurcsány-vezette baloldal a jelöltjeinek tisztaságát igyekszik bizonygatni – így az aláírók többek között kijelentik, hogy nincs harminc napnál régebbi köztartozásuk vagy hogy eddigi munkájuk során a magyar és az uniós adófizetőket nem károsították meg –, van egy kacifántos pont is, miszerint nem állnak büntetett előélethez fűződő hátrány hatálya alatt. Ez a kitétel azonban minden bizonnyal éppen azért került be a feltételek közé, hogy a Gyurcsány Ferenc, az Altus és a DK jogi képviseletét is ellátó Czeglédy Csaba is elindulhasson az előválasztáson.

Czeglédy ugyanis már többször állt bíróság előtt, 2003-ban pedig el is ítélték, mert bebizonyosodott, hogy a Rébusz Iskolaszövetkezet képviselőjeként valótlan tartalmú fizetési számlákkal és pénztárbizonylatokkal próbált adót csalni. A vitatott összeget azonban még a büntetőeljárás során kifizette, s öt évvel később mentesítették a büntetett előélet hátrányai alól is.

Így bár feddhetetlenséget emlegetnek,

a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal éppen saját szavazóit nézi hülyének és csapja be őket.

Fekete-Győr András korábban még tiltakozott a Czeglédyvel való közösködés ellen

Az ügy ráadásul abból a szempontból is érdekes, hogy amikor kiderült, hogy a DK-s vezetésű Újbuda és Erzsébetváros is Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötött zsíros szerződéseket céges átvilágításokra, a Momentum közleményben tiltakozott.

Mint Fekete-Győr Andrásék írták: Czeglédy megbízása nemhogy nem szolgálja a közbizalom helyreállítását, inkább egy öngól, ami a teljes ellenzék hitelességét rombolja.

„Tudjuk, hogy a DK megítélése szerint a folyamatban lévő eljárás egy koncepciós eljárás a Fidesz részéről. Arra viszont rá kell mutatnunk, hogy Czeglédy Csabát már 2010 előtt – tehát a jogállamiság fokozatos lebontását és a bírói függetlenség felszámolását célzó első fideszes intézkedéseket megelőzően – is ítélték jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt. Meggyőződésünk, hogy mindezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül” – hangoztatták. De maga Fekete-Győr is úgy nyilatkozott az ügyről az ATV-ben, hogy Czeglédyt még 2010 előtt jogerősen elítélték, és mivel a bíróságoknak még hisz, ezért nem szeretnék, hogy büntetett előítéletű emberek végezhessék el az önkormányzatok átvilágítását.

Mindeközben a PestiSrácok.hu arról számolt be, hogy Czeglédy Csaba március 2-án ismét, immár a Kecskeméti Törvényszéken áll bíróság elé bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A portál megszerezte a 166 oldalas vádiratot is, amely alapján Czeglédy akár tíz év börtönbüntetést is kaphat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.