Demeter Márta a vádlottak padján

Január 15-én tartják az első tárgyalást a hivatali visszaéléssel vádolt LMP-s politikus ügyében, aki büntetlen előéletére tekintettel pénzbüntetéssel megúszhatja. Demeter Márta a honvédséget próbálta hírbe hozni azzal, hogy törvénysértő módon szállította Orbán Viktor lányát – írja a Mandiner.

Forrás: mandiner.hu2021. 01. 05. 9:27
DEMETER Mrta
Budapest, 2020. november 19. Demeter Márta, az LMP frakcióvezetõ-helyettese felszólal a külképviseletekrõl és a tartós külszolgálatról szóló törvény módosításának általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. november 19-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január 15-én, 9 órakor kezdődik a hivatali visszaéléssel vádolt Demeter Márta országgyűlési képviselő ügyének tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – közölte a Fővárosi Törvényszék. A volt szocialista, jelenleg LMP-s politikust a törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság a törvényeknek megfelelően vádlottként beidézte a tárgyalásra.

Demeter Márta ellen 2019 novemberében emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az ügy még 2018 őszén kezdődött, amikor az MSZP-t 2017-ben az LMP kedvéért elhagyó Demeter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként írásbeli kérdésekkel fordult a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, azt tudakolva, hogy miért utaztatták „Pafosz szigetéről” törvénytelenül Orbán Viktor miniszterelnök lányát a honvédség Airbusával, majd minderről a közösségi oldalán is beszámolt. A politikus bejegyzését természetesen a sajtó is felkapta, de a médiumok nagy része hamar cikkei javítására kényszerült.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter válaszából kiderült, hogy a repülési naplóban szereplő Orbán Flóra nem Orbán Viktor azonos nevű lánya, hanem egy ciprusi ENSZ-misszió keretében szolgálatot teljesítő magyar katona, bizonyos Orbán L. százados kétéves gyermeke, aki családjával együtt honvédségi engedéllyel utazott vissza Magyarországra. Demeter Márta pedig azt is megtudhatta, hogy Pafosz nem sziget, hanem egy vegyes használatú (civil és katonai) repülőtérrel rendelkező város Ciprus szigetén.

A Fidesz-frakció ezt követően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, valamint feljelentette az ügyészségnél Demetert, aki ellen hivatali visszaélés gyanújával nyomozás indult, majd a legfőbb ügyész kezdeményezésére az Országgyűlés mentelmi bizottsága felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát. Az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az LMP-s politikust, aki azonban nem tett vallomást. Végül novemberben vádat emeltek ellene hivatali visszaélés miatt, amely bűncselekmény akár három év szabadságvesztéssel is büntethető.

Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje őt összesen kétmillió forint összegű pénzbüntetésre. Ez azonban nem történt meg.

Demeter Mártát később az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) felülvizsgálati eljárásban hozott biztonsági szakvéleményére hivatkozva kizárták a honvédelmi bizottságból, ugyanis – mint arról Kövér László házelnök tájékoztatta – „törvény által védett, nem nyilvános adat megőrzésével kapcsolatos, e védelem megsértését előidéző magatartása által nem felel meg az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjával szemben támasztott biztonsági követelményeknek”.

Az LMP-s politikus ezért a bírósághoz fordult, közigazgatási eljárás keretében támadta az AH szakvéleményét, de a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította keresetét. Vagyis Demeter bizottsági tagságát jogszerűen szüntették meg.

Az ügyben tavaly február végén tartotta meg a bíróság az előkészítő ülést. A politikus ekkor azt mondta, több ponton is megalapozatlannak tartja a vádiratot. Úgy vélte, országgyűlési képviselőként neki az volt a dolga, hogy a végrehajtó hatalom működését ellenőrizze, ennek a végrehajtását hivatali visszaélésként beállítani szerinte nonszensz.

Az ügy tárgyalását ekkor – tekintettel a képviselő várandósságára – júniusi időpontra halasztották. A tárgyalás megtartására azonban a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet miatt nem került sor. Sokáig bizonytalan volt, mikor folytatódhat az eljárás az ügyben. A Fővárosi Törvényszék végül idén január 15-re tűzte ki a következő tárgyalást, amelyen Demeter Márta vádlottként áll a bíróság elé.

Ifj. Balsai István ügyvéd szerint amennyiben Demeter Mártát a bíróság bűnösnek találja, a büntetlen előéletére tekintettel pénzbüntetést, vagy akár felfüggesztett szabadságvesztést is kaphat, de ebben a tekintetben irányadó lehet, hogy mi az ügyészség jelenlegi indítványa, ami egyelőre ismeretlen.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.