Demeter Márta három évet is kaphat

Amennyiben a T. Ház pénteken felfüggeszti a mentelmi jogát, Demeter Mártát már a jövő héten meg­gyanúsíthatják, és ha beigazolódik a hivatali visszaélés bűntette, úgy az LMP-s képviselőt akár hároméves szabadságvesztéssel is sújthatják. Demeter politikai leszámolást emleget.

Bákonyi Ádám
2019. 07. 10. 6:17
null
A képviselő mentelmi jogáról pénteken dönthet a T. Ház Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétségbeesett vagdalkozásba kezdett Demeter Márta, miután kiderült, hogy pénteken, a rendkívüli nyári ülésszakának utolsó napján felfüggesztheti mentelmi jogát az Országgyűlés. – Ez nem más, mint egy felségsértési per. Ebben sincs semmi újdonság vagy meglepetés, hiszen Orbán Viktor március 15-én egy beszédében megígérte, hogy jogi és egyéb eszközökkel megpróbálnak majd leszámolni minden politikai ellenfelükkel – hangoztatta az LMP-s politikus a Hírklikk.hu-nak. Közlése szerint igaza tudatában áll bármilyen eljárás, vizsgálat elé.

Ismert: Demeter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként még tavaly októberben közösségi oldalán azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy a gyermekét a honvédség repülőgépével reptette, ám még aznap kiderült, hogy a politikus összekeverte a miniszterelnök lányát egy Cipruson szolgáló honvéd százados Flóra nevű gyermekével.

A képviselő mentelmi jogáról pénteken dönthet a T. Ház
Fotó: Teknős Miklós

Az eset miatt Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként a napokban indítványozta Demeter mentelmi jogának felfüggesztését. Álláspontja szerint amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, a politikus a törvényi kötelezettségét megszegve nem nyilvános adatokat tett közzé, ami a hivatali visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas. Az ügyben egyébként a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is kimondta, hogy Demeter a névazonosságra alapozva nem nyilvános minőségű adatokat tett közzé, emellett Demeter a titoksértés miatt a NATO parlamenti közgyűlé­sében betöltött mandátumát is elvesztette.

Az, hogy a képviselő most „felségsértési pert” emleget, még különösebb annak fényében, hogy Maróth Gáspárról, a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatójáról, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztosról is valótlanul állította, hogy egy kiképzési repülésen részt vevő gépen utazott. Amennyiben az Országgyűlés pénteken felfüggeszti a mentelmi jogát, Demeter Mártát már a következő héten gyanúsítottként idézheti a nyomozó hatóság, ha pedig beigazolódik a hivatali visszaélés bűntette, úgy a képviselőt törvény szerint akár hároméves börtönbüntetéssel sújthatja a bíróság.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.