DK-szóvivő: A kormányalakításig szövetségesünk a Momentum

Többszöri kérdésünkre sem volt hajlandó megerősíteni a Demokratikus Koalíció szóvivője, hogy megbíznának a Momentumban. Barkóczi Balázs először kitérő választ adott, majd úgy fogalmazott: – A Momentum természetes része a létrejött politikai szövetségnek, és természetes része marad 2022-ig, az „új köztársaságpárti kormány” felállásáig. Azt azonban nem tudni, a kormányváltás után mit tervezhet Gyurcsány Ferenc, akinek egyre több jel szerint nincs valóban kedve hátrébb húzódni, ráadásul a hatalom megszerzése érdekében már többször átverte a politikai szövetségeseit.

Magyar Nemzet
2020. 08. 17. 15:34
Vadai Ágnes; Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2016. június 3. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő, a DK alelnöke az Erőszak családon innen és túl című, az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportja konferenciáján Budapesten 2016. június 3-án. MTI Fotó: Marjai János Fotó: Marjai János
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Gyurcsány Ferenc DK-elnök megígérte, hogy a jövőben nem fog közjogi tisztséget vállalni. Ez azt jelenti, hogy a leendő ellenzéki kormányban sem fog szerepet kapni, amely számunkra fontos az együttműködésünk szempontjából” – mondta a Blikknek szombaton Fekete-Győr András. A Momentum elnöke úgy tűnik arra számít, hogy Gyurcsány Ferenc valóban csak a háttérből kíván részt venni a baloldal közös nekirugaszkodásában 2022 tavaszán. Pedig a DK elnökének korábbi manőverei óvatosságra inthetnék újdonsült szövetségeseit. Nem elég, hogy Gyurcsány Ferenc 2004-ben saját miniszterelnöke, az MSZP által jelölt Medgyessy Péter megpuccsolásával került hatalomra, de még tavaly is átejtette Karácsony Gergelyt, amikor – megszegve a korábbi baloldali megállapodást – váratlanul elindította ellene Kálmán Olgát a DK jelöltjeként ez ellenzéki előválasztáson.

Ezúttal is elindult a ködösítés a Demokratikus Koalíció (DK) részéről. Fekete-Győr András kijelentésére vasárnap Vadai Ágnes úgy reagált a Facebookon, hogy Gyurcsány Ferenc a magyar politika megkerülhetetlen alakja, aki semmiből, hatalmas ellenszéllel dacolva építette fel az ellenzék legerősebb pártját, és többet tett az Orbán-rendszer leváltásáért, mint bárki az ellenzéki oldalon. A Demokratikus Koalíció (DK) képviselője vészjóslóan azt is hozzátette:

„Akik a mi oldalunkon eddig vele szemben határozták meg önmagukat, mind elbuktak.” Vadai Ágnes ezután megfenyegette a szövetségeseiket: „Nem javaslom, hogy valaki ezen az oldalon Gyurcsány-ellenes politikát folytasson. Aki Gyurcsány ellen van, az a DK ellen van, az az ellenzéki együttműködés ellen is van, tehát az a Fidesz mellett van”

– fogalmazott a DK politikusa, és kijelentette:

„Megnyugtatok mindenkit: Gyurcsány marad. És vezető szerepe lesz egy új Magyarország megteremtésében.”

A kialakult feszültségről megkérdeztük Barkóczi Balázst, a DK szóvivőjét, aki lapunknak úgy nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc évek óta azt mondja minden fórumon, hogy ő a 2022-ben megalakuló köztársaságpárti kormányt nem akarja vezetni, és abban kormányzati szerepet sem vállalna.

A szóvivő ugyanakkor hozzátette: – Ez nem azt jelenti, hogy soha többé, hiszen okos és jó politikus soha nem mond olyat, hogy soha, márpedig Gyurcsány Ferenc szerintem egy okos és jó politikus.

Barkóczi Balázs megerősítette: az, hogy a 2022 után pártelnökük nem vállalna kormányzati szerepet, nem azt jelenti, hogy nincsenek politikai ambíciói. – Ez természetesen nem jelenti azt, hogy közéleti szerepet sem kíván vállalni – mondta a DK szóvivője, aki szerint, az, hogy a múlt hét közepén létrejött az ellenzéki pártok megállapodása felülírta a momentumos politikusok korábban Gyurcsány Ferencre tett kijelentéseit.

Emlékeztetőül: Fekete-Győr András 2017-ben még úgy nyilatkozott: „Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.” A szintén momentumos Soproni Tamás pedig azt mondta nem akarják összegyurcsányozni magukat.

Kérdésünkre, hogy mindezek után meg tudnak-e bízni a Momentumban, a DK szóvivője kitérő választ adott, mondván: politikai szövetségben állnak. Ismételt kérdésünkre is csak annyit felelt: – A Momentum természetes része a létrejött politikai szövetségnek, és természetes része marad 2022-ig, az új köztársaságpárti kormány felállásáig.

A jelek szerint azonban az nyitott kérdés maradt, mit tervezhetnek az egymásban megbízni nem tudó baloldali pártok a hőn áhított kormányalakítást követően.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.