Dobrev Klára nem tudja, a keleti vakcinák mentenek-e életet

Gyurcsány Ferenc pártjának két politikusa is oltásellenességgel vádolta meg a kormányt. Szerintük ugyanis az, hogy nem lehet mindenfajta oltóanyagra időpontot foglalni, kimeríti az oltásellenesség fogalmát. Eközben Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje egy interjúban ismét arról beszélt, hogy ő nem tudja, a keleti vakcinák mentenek-e életet. A külügyminisztérium államtitkára, Menczer Tamás minderre úgy reagált: aki oltásellenes, az az is marad – hangzott el az M1 Híradójában.

Forrás: hirado.hu2021. 05. 11. 7:10
DOBREV Klra
Budapest, 2019. augusztus 28. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselõje, az Európai Parlament alelnöke (b) és Németh Angéla, az ellenzék közös XV. kerületi polgármesterjelöltje (a képen nem látható) sajtótájékoztatót tart az Újpalotai Vásárcsarnoknál 2019. augusztus 28-án. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem hagy fel a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyagok elleni támadásaival a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja. Vágó István még a hétvégén is arról győzködte közösségi oldalán az oda tévedőket, hogy a világszerte már milliószámra eredményesen használt Szputnyik V és a Sinopharm vakcinák nem bevizsgáltak és a hatásosságuk is megkérdőjelezhető.

Úgy tűnik, az egykori kvízmesternek az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO engedélye sem volt elegendő arra, hogy ne hergeljen tovább a kínai Sinopharm vakcina ellen. De ezt tette párttársa, Arató Gergely is. A politikus azonban a nyugati oltóanyagok irányából támadta a járvány elleni védekezést, egyenesen oltásellenességgel vádolva a kormányt, amiért nem lehet mindegyik oltóanyagra időpontot foglalni.

A baloldal keletivakcina-ellenes propagandáját irányító DK második embere, Dobrev Klára is beszállt a keleti oltóanyagok lejáratásába.

Gyurcsány Ferenc felesége korábbi kijelentésével amellett kardoskodott az ATV-ben, hogy a keleti vakcinák hatástalanok. De ezt tette a Telexnek adott interjújában is, ott ugyanis megismételte a párt miniszterelnök-jelöltje: nem tudja, hogy a keleti vakcinák mentenek-e emberéletet, amikor azt az Európai Gyógyszerügynökség sem tudhatja, mert nem mutatták meg neki.

Közölte: ő sem magát, sem pedig a családját nem oltatná be az orosz vagy a kínai vakcinával. Azt is állította, hogy a DK soha nem a vakcina származási helyét nézte, hanem azt, hogy bevizsgálták-e azokat.

Pedig épp a DK folytatta a leghangosabb keletivakcina-ellenes kommunikációt az elmúlt hónapokban, amire az ellenzék többi pártja is rácsatlakozott.

„Aki oltásellenes, az az is marad” – reagált a baloldal támadásaira a keleti oltóanyagok ellen Menczer Tamás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az M1-nek azt mondta: tévedett, amikor azt hitte, hogy a WHO múlt pénteki bejelentése után az ellenzék pártjai befejezik hazug, lejárató kampányukat az egyes oltóanyagokkal szemben.

„Ez az elmúlt harminc év legembertelenebb és legaljasabb politikai akciója – és most, a WHO döntése után, a baloldal teljes mértékben lelepleződött. Ehhez képest nem látjuk azt, hogy bárki azt mondaná, hogy tévedtünk, nem látjuk azt, hogy elhalnának a támadások, hanem újabb és újabb támadásokkal szembesülünk, oltásellenes támadásokkal” – fejtette ki.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Borítókép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, az Európai Parlament alelnöke sajtótájékoztatót tart az Újpalotai Vásárcsarnoknál 2019. augusztus 28-án (MTI/Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.