Döntött az Alkotmánybíróság az UTE címerügyében

Korábban soha nem volt példa arra, hogy egy sportklub az AB-hez forduljon arculati elemei, címere miatt. Az UTE megtette, a határozat most született meg.

Magyar Nemzet
2021. 04. 16. 12:56
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alkotmánybíróság (AB) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria személyiségi jog megsértése tárgyában hozott ítéletét – közölte pénteken döntésének lényegét saját honlapján az AB. Az alkotmányvédő testület elöljáróban felidézte az ügy előzményét is. Eszerint az UTE és a többségi tulajdonosa közösen használták az egyesületi címert, amely a sportágban elért sikerek miatt is a nagy múltra visszatekintő sportegyesület személyiségi jogainak megtestesítője, egyúttal szimbóluma. A labdarúgó klub többségi tulajdonosa – a megállapodás ellenére – önhatalmúlag megváltoztatta a címert, ami miatt az UTE pert indított. Az eljárássorozat végén a Kúria felülvizsgálati döntésével a keresetet elutasította, nem állapította meg az UTE személyiségi jogának, azon belül a jóhírnévhez való jogának megsértését. A sportegyesület ezután az Alkotmánybírósághoz fordult.

Az AB határozatában megállapította, hogy a Kúria teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, hogy az ügy alapjogi, alkotmányjogi szempontból is jelentős. A Kúria nem vette figyelembe, hogy a különböző szervezeteknél a személyiség védelmét eltérően kell értelmezni, mint a természetes személyek esetében: lényegük a külvilág felé megjelenő képben ragadható meg. Ebből következően

a Kúria kizártnak tekintette a személyiségi jogsérelem bekövetkeztét, így nem vizsgálta, hogy a címer megváltoztatása negatív hatással volt-e az UTE jóhírnevére.

Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a Kúria támadott ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette.

Az üggyel korábban részletesen is foglalkozott a Magyar Nemzet. Megírtuk:

idehaza eddig még nem volt rá példa, hogy valaki egy futballklub arculati elemeinek – jellemző színeinek, címerének vagy emblémájának – megváltoztatása miatt fordult volna a legmagasabb bírósági fórumokhoz. Az Újpesti Torna Egylet (UTE) esetében ez történt.

Az 1885-ben létrehozott, és több szakosztályt működtető újpesti egyesület kft.-ként működő futballcsapatának címerét a 2014-ben belépő új, többségi tulajdonos, az ügyvezető döntése nyomán, 2017-ben megváltoztatta. Történt ez annak ellenére, hogy a külföldi befektető azzal a feltétellel vásárolta be magát 97 százalék erejéig a férfi felnőtt futballcsapatba, hogy az arculati elemekről a taggyűlés dönthet, csak százszázalékos szavazataránnyal, a kisebbségi tulajdonos UTE-val egyetértésben. Az ominózus címercsere előtt azonban a taggyűlés helyett csupán az ügyvezető intézkedett.

Az azóta lezajlott különféle perek végeredményben az UTE vereségével zárultak, hiszen a Fővárosi Ítélőtáblával szemben a Kúria végül úgy döntött, hogy a személyiségi jog alapján nem lehet jóvátenni a címer megváltoztatását mint szerződésszegő magatartást. A Kúria döntése után az UTE panaszt tett az Alkotmánybíróságon (AB). Kérte: végezzék el az ügy alkotmányos felülvizsgálatát, s az alaptörvény több pontjának megsértése miatt semmisítsék meg a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, az azt megerősítő kúriai határozattal együtt. Ezt most megtette a taláros testület.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.