Duplájára emelné az iskolai táborok díját a pécsi polgármester

A nyári szünet előtt, az iskolák bevonása és a szülők tájékoztatása nélkül emelte meg a városvezetés a nyári táborok díját. A polgármester sajtótájékoztatóján elismerte, hibás döntést hozott, azonban azt üzente a fideszes képviselőknek, hogy már most kezdhetnek kampányolni, mivel jövőre biztosan fel fogják emelni a táborok díját.

2020. 06. 10. 17:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgármester döntésének nyilvánosságra kerülése után Csizmadia Péter, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta: a határozat miatt most több mint negyvenezer forintba kerül egy hét a gyerekek szüleinek – írja a Pécs Aktuál. – Az iskolák sorban mondják vissza a balatoni nyári táborokat, köztük a tematikus táborokat is, a szülők ugyanis ezt a pénzt már nemigen tudják kifizetni – mondta el a frakcióvezető.

Pécs minden évben szervez nyári táborokat az általános iskolás gyerekeknek. Ezek között vannak tematikus táborok és úgynevezett nyári napközis táborok is. A legtöbb tábort már rég meghirdették, azokra a szülők jó része már be is íratta a gyermekét. Tavaly 1400 gyermek tudott így nyaralni.

Most azonban kiderült, hogy a polgármester menet közben egyedül úgy döntött, hogy a duplájára emeli a táborok díját, így a szülőknek negyvenezer forintnál is többet kellene fizetniük egyetlen hétre.

Erről a Pécs Aktuál birtokába került két határozat is tanúskodik.

– A legfelháborítóbb az, hogy egy héttel a nyári szünet előtt hoz ilyen döntést a polgármester, amelyet ráadásul semmilyen szakmai egyeztetés nem előzött meg, az iskolákat nem kérdezte meg, a szülőket pedig nem tájékoztatta. Ne a gyerekeken akarjon spórolni Péterffy Attila, hanem kezdje magán és a milliókat zsebre tévő kollégáin. Azt várjuk Péterffy Attilától, hogy azonnal vonja vissza döntését, és ne másra mutogasson – közölte Csizmadia Péter.

Az önkormányzat közleményben reagált az ellenzék sajtótájékoztatójára. Ebben azt írják, hogy a pécsi gyerekek 2020-ban is a tavalyi áron vehetik igénybe a balatoni táborokat, az önköltségi alapú táboroztatást 2021-től vezetik be, amikor reményeik szerint a járványhelyzet már nem okoz az ideihez hasonló mértékű gazdasági nehézségeket.

Péterffy Attila a közfelháborodás miatt mai online sajtótájékoztatóján már azt mondta, hibázott, amikor a duplájára emelte a táborozási díjakat.

„Üzenem a fideszes képviselőknek, hogy már most kezdhetnek kampányolni, mert jövőre fel fogjuk emelni ezt a típusú díjazást is”

– jelentette ki.

Videó forrása: Péterffy Attila Facebook-oldala

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.