Egészen Esztergomig vonult a parlamentből az ellenzék

Az ellenzéki frakciók az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első munkanapján a parlament helyett tegnap a Suzuki-gyár előtt demonstráltak, mint kiderült, fölöslegesen. Az Országgyűlés számos határozatot hozott a távollétükben: többek között kizárták az LMP-s Demeter Mártát a honvédelmi és rendészeti bizottságból és elfogadták Handó Tündének, az Országos Bírói Hivatal elnökének beszámolóját.

2019. 02. 19. 10:55
null
Okafogyott volt a megmozdulás: a gyár nem tervezi a túlórák emelését Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzék bojkottálta az Országgyűlés tavaszi ülésszakának tegnapi első munkanapját.

Az előre jelzett napirend előtti felszólalásaikat a Jobbik, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a DK képviselői nem mondták el, hanem sorban távoztak az ülésteremből. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerint az ellenzéki frakciók azért hagyták ott a plenáris ülést, mert a kormány, a Fidesz és a KDNP „propagandanapot” tervezett.

– Az ellenzék nem hagyja, hogy szétverjék a „rabszolgatörvény” miatt létrejött összefogást, és azt sem engedik, hogy ez a kérdés lekerüljön a napirendről – szögezte le a szocialista vezető a sajtótájékoztatón, amin nem lehetett kérdezni. Az ellenzéki politikusok később autókkal az MTVA-székházánál gyülekeztek, majd konvojban Esztergomba, a Suzuki-gyárhoz mentek, mivel szerintük a cég „a túlórák számát akarja megemelni” és „sárba tiporja” a jogszabályokat. A Magyar Suzuki Zrt. cáfolta az ellenzéki vádakat: nem tervezik a túlórák számának növelését az esztergomi gyárban, mi több, a rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használják ki.

A napirend előtt felszólaló kormánypárti képviselők közül Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az üres padsorokra tekintve úgy fogalmazott: „Ma megismerhettünk minden gondolatot, ami az ellenzék fejében van az ország és a világ dolgairól.” A kormánypárti politikus az európai parlamenti választás tétjéről beszélt, felidézve Gyurcsány Ferenc legutóbbi dolgozatát, ami mintha a Soros-féle tanulmány műfordítása lenne. Megjegyezte azt is: „Frans Timmermans, a brüsszeli elit legharsányabb bevándorláspárti fenegyereke az MSZP-nél tartott eligazítást.”

Felhívta a figyelmet a Jobbik és a baloldal között épülő abszurd, vörös- és barnainges koalícióra is. Dömötör Csaba a válaszában úgy fogalmazott: a Magyarország által elért eredményeknek fordított hátat az ellenzék. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a növekedés fenntartásához biztonság kell, az, hogy ne legyen tömeges bevándorlás, ne valósulhassanak meg Brüsszel migrációs tervei. – Az ellenzék az ország dolgaihoz és mindennapi küzdelmeihez csak egy becsődölt lyukas zoknis forradalmat tett hozzá, valamint pár szelfibotot, Üvegtigrisbe illő színészkedést, egy obszcén szlogent, egy halom törvénytelen akciót, ma pedig üres székeket – sorolta.

Okafogyott volt a megmozdulás: a gyár nem tervezi a túlórák emelését Fotó: Kurucz Árpád

A kormánypárti interpellációk között Szatmáry Kristóf (Fidesz) a jobbikos Staudt Gábor és társai elleni államközi nyomozás jelenlegi állásáról érdeklődött. Elhangzott: a jobbikos politikuson kívül vállalkozók és volt magas rangú rendőrök is érintettek a lengyel állam ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás ügyében. Szatmáry szerint a vallomást tevő egyik ezredes több jobbikos rendezvényen is felszólalt. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában elmondta, 2,5 milliárd forintos költségvetési csalás gyanúja miatt folyik nyomozás, az ügyben Staudt Gáboron kívül a Nemzeti Nyomozó Iroda két volt nyomozója is érintett. Az államtitkár megjegyezte, a nyomozás jelenlegi állása alapján még nem tudható, hogy Staudt kapott-e pénzt, és ha kapott, abból jutott-e a Jobbikhoz törvénytelen pártfinanszírozás. Völner Pál megjegyezte: ha igaznak bizonyulnak a nyomozás során felmerült kérdések, akkor elmondható: a Jobbik a köztörvényes bűncselekményekben is felzárkózott a baloldalhoz.

Az Országgyűlés több határozatot is hozott az ellenzéki frakciók távollétében. A parlament felmentette Demeter Mártát a honvédelmi és rendészeti bizottságban betöltött tagsága alól. Az LMP társelnökének felmentését Kövér László házelnök az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új jelentése után kezdeményezte. Az AH szerint Demeter személye nemzetbiztonsági kockázat. Az ellenzéki politikus képviselői esküjét megszegve védett katonai adatokat hozott nyilvánosságra, és hazug módon azt állította, hogy a miniszterelnök egyik lánya katonai gépen utazott haza Ciprusról.

Tegnap három új képviselő is esküt tett a parlament előtt: Hollik István (KDNP), Bencsik János (Jobbik) és Csányi Tamás (Jobbik). Arról is döntöttek a képviselők, hogy a jegyzői megbízatásáról tavaly december 10-én lemondott jobbikos Szávay István helyére a szintén jobbikos Lukács László György léphet.

A parlament tegnap elfogadta az Országos Bírói Hivatal (OBH) és a legfőbb ügyész 2017-es beszámolóit is. Handó Tünde, az OBH elnöke az általános vitában azt mondta, a kiegyezés kora óta nem látott aranykor köszöntött be a bírósági szervezetben.

Beszédében kitért az infrastrukturális fejlesztésekre és a többletforrásokra, amelyekre a XIX. század óta nem volt példa.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.