Egy éven keresztül mérgezte kollégáit egy ápolónő

Az ápolónő a nyomozati szakaszban beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.

Magyar Nemzet
2019. 02. 12. 10:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerősen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit egy klinikán – közölte tegnap a bíróság.

Közleményükben azt írták: a nőt ötrendbeli, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben találták bűnösnek, ezért két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a nővéri, ápolónői foglalkozástól. Az egyébként pénteken meghozott jogerős ítélet szerint próbaidőre elrendelték a nő pártfogói felügyeletét, valamint a több mint négymillió forintos bűnügyi költségből egymillió forint megtérítésére is kötelezték.

Ki akarta próbálni a gyógyszerek hatását (képünk illusztráció)
Fotó: Bach Máté

A vádlott 2015. novembertől dolgozott ápolónőként a pécsi klinika neurorehabilitációs osztályán. 2016 tavaszától az osztályon is használt, különféle pszichiátriai gyógyszereket tett – heti rendszerességgel, hetente akár többször is – öt kollégája kávéjába, illetve ivóvizébe, hogy kipróbálja és megtudja, annak milyen hatása lesz – olvasható a törvényszéki közleményben. Az adagolt szerek hatására az érintetteknél feszültség, fáradékonyság, álmosság, bizonytalanság, mellkasi szorítás, szívritmuszavar, vérnyomásváltozás, izomgörcsök és pánikszerű rosszullét alakult ki. A tünetek órákon, illetve pár napon belül megszűntek.

Az ápolónő a nyomozati szakaszban beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.

A baranyai megyeszékhely klinikáit fenntartó Pécsi Tudományegyetem az esetről tavaly júniusban az MTI-vel azt közölte, hogy a gyógyító intézmény neurorehabilitációs osztályán korábban több dolgozó váratlanul rosszul lett. Az intézmény és az érintett egység vezetése vizsgálatot indított, amelynek eredményeképpen a klinika elnöke feljelentést tett. A hatóság napokon belül elfogta a gyanúsítottat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.