Egyetlen beteget sem kell hazaküldeni a kórházakból

A koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is, más országokhoz hasonlóan nálunk is újra nő a megbetegedések száma. Az egészségügyi védekezés részeként a kórházaknak fel kell készülniük arra, hogy ellássák a fertőzötteket.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma2020. 09. 04. 16:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az emberi erőforrások miniszter arra utasította az egészségügyi szolgáltatókat, hogy az eddigi 10 százalék helyett az összes ágyszámuk 20 százalékát tartsák készenlétben, azért, hogy szükség esetén azok a COVID–19 fertőzött betegek ellátásába bevonhatóak legyenek – áll a minisztérium közleményében.

Kásler Miklós külön felhívta kórházvezetők figyelmét arra, hogy az utasításban foglalt intézkedés végrehajtása nem eredményezheti betegek intézményből történő elbocsájtását, hiszen jelenleg az ágykihasználtság körülbelül 53 százalék.

A kórházaktól ma délelőtt beérkezett adatok szerint mindenhol biztosított, hogy az összes ágyszám 20 százaléka szükség esetén bevonható legyen a COVID–19 fertőzött betegek ellátásába. Jelenleg százhúsz koronavírusos beteg igényel kórházi ellátást, közülük nyolcan vannak lélegeztetőgépen.

– Az egészségügyi ellátásokat érintően jelenleg nincs korlátozás, ugyanakkor továbbra is fontos az óvintézkedések fokozott betartása mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek részéről. A kórházak ahogy eddig, úgy ezután is minden szükséges védőfelszerelést megkapnak – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.