Egymilliárd forintot szán a kormány a külhoni gyermekek éve programra

Egymilliárd forintot szán a kormány a külhoni gyermekek éve programra – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az M1 aktuális csatornán szerdán.

Forrás: MTI2019. 02. 13. 10:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus azt mondta, a források 80 százalékát pályázatok keretében osztják szét, a fennmaradó összegből gyerekeknek szóló rendezvényeket, táborokat, vetélkedőket szerveznek.

Ismertette: márciusban írják ki az első pályázatot 600 millió forintnyi keretösszeggel, ezzel olyan mikro- és kisvállalkozásoknak szeretnének segíteni, akik fiatal szülőket támogatnak, gyermekelhelyezéssel foglalkoznak, illetve gyermekprogramok, családi események lebonyolítását vállalják. Majd később, 200 millió forinttal családokat támogató civil és egyházi szervezeteknek hirdetnek pályázatot – fűzte hozzá.

Kiemelte: a kormány terve az, hogy a családtámogatási rendszert a külhoni magyar szervezetek programjába is beillesszék. Ezt úgy próbálják elérni, hogy a külhoni magyar pártok közéleti tevékenységébe, gondolatvilágába, politikájának középpontjába a magyar családok képviseletét próbálják állítani.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.