Elakadt a hóban az embercsempész taxisofőr

Több fővárosi taxis is lebukott már embercsempészet miatt. A sárga autókat kilométerekről észreveszik a határvadászok, ennek ellenére mindig akad olyan vállalkozó, aki abban reménykedik, megúszhatja a fekete fuvart.

Végh Attila
Forrás: police.hu2021. 02. 03. 16:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy budapesti taxis embercsempészetre vállalkozott autójával a magyar–szerb határszakasz kiskunsági végein. A 46 éves, budapesti nő azzal védekezett, hogy a koronavírus okozta korlátozások miatt kevesebb a megrendelés, nincs munkája, örült a vidéki fuvarnak, nem is gondolt rá, hogy illegális bevándorlókat kell majd szállítania. A bíróság sem látta logikusnak a taxisofőr védekezését, csak azért maradhatott szabadlábon az ellene embercsempészet miatt elrendelt eljárásban, mert kiskorú gyerekeiről kell gondoskodnia. Bűntársa, egy szerb férfi nem úszta meg ennyivel, ő ugyanis személyes kapcsolatban állhat egy nemzetközi embercsempész szervezettel. A férfit február 3-án letartóztatták.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a határvadászok jelzésére indultak bevetésre január 31-én Baja külterületén. A taxisofőr nem bírt a havas-sáros talajjal, pedig megpróbált elmenekülni a rendőrök elől. Ekkor négy utas kiugrott a taxiból, és befutott a határsáv erdeibe, de a sofőrt, egy budapesti nőt és három másik utasát elfogták. Hamarosan horogra kerültek a vadonba menekülő utastársak is. A magukat szírnek valló határsértőket a meghallgatásuk után kiutasították Magyarország területéről, a taxisofőr ellen pedig nyomozást rendeltek el embercsempészet gyanújával.

Budapesti taxisofőr ment a magyar–szerb határra a migránsokért
Fotó: Police.hu

Alig egy óra múlva egy másik autó mozgását is jelentették a határt figyelő rendőrök a nyomozóknak, szinte pontosan ugyanarról a helyről, ahol a taxist és utasait elfogták. Az újvidéki rendszámú autó szerb sofőrje négy, magát szírnek valló férfit fuvarozott, akik törvénysértő módon jutottak be Magyarország területére. A rendőrök a sofőr autóját lefoglalták, a migránsokat visszairányították Szerbiába, a szerb férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki. A Magyar Nemzet információi szerint a sofőr közvetlen kapcsolatban állhat egy Szerbiában működő, nemzetközi, szír bűnözők által irányított embercsempész bűnbandával. Ő vitte volna tovább a taxiban elfogott migránsokat is, csak kisebb csoportra számított, nem fértek el a kocsijában az érkezők. Ezért kért segítséget a szállításukhoz. Idén már a második budapesti taxis bukott le a kiskunsági határszakaszon embercsempészet gyanúja miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.