Elérhetővé vált a Magyar Katolikus Rádió honlapján a napi evangélium

Forrás: MTI2020. 03. 25. 12:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Online meghallgathatóvá tette a Magyar Katolikus Rádió a napi evangéliumot a honlapján, hogy a koronavírus-járvány idején megkönnyítsék a híveknek hitük otthoni gyakorlását – közölte a rádió szerdán az MTI-vel.

A gyűjtemény az evangelium.katolikusradio.hu címen érhető el és minden internetkapcsolat létesítésére alkalmas eszközről megnyitható, illetve letölthető – írták.

Az oldalon dátum szerint kereshető a meghallgatni kívánt napi evangélium, amely mellett az adott nap liturgiai besorolását és a hozzá kapcsolódó liturgikus színt is feltüntették.

A felvételeken Varga László, a Váci Székesegyház karnagya, a rádió egyházi felelőse hallható.

A közleményben Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott: a kialakult vírushelyzet miatt szerettük volna a hallgatóinknak könnyebbé tenni a hitük megélését otthoni környezetben is. Úgy érezzük, hogy a felvételekkel közelebb hozhatjuk az embereket az evangélium szavaihoz, illetve látássérült embertársaink számára is jó szolgálatot teszünk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.