Elkapták a Pest megyei nyomozók a kötözős rablókat

Beérett az értékelő-elemző munka, a Pest megyei nyomozók elkapták a „kötözős” rablókat, mellékesen az „olasz melók” bűnsorozat tetteseit is rács mögé zárták.

2020. 07. 09. 8:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két elvetemült bűnözőbandát is elkaptak a Pest megyei nyomozók. Azonosították a négy évvel ezelőtti rablás csuklyás, fegyveres támadóit, az értékelő-elemző munka során keletkezett egyéb információk alapján pedig megoldottak egy másik, tíz évvel ezelőtti bűncselekményt, az „olasz melók” néven ismert sorozatot is.

 

Már tíz éve okozott fejtörést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak és a társzerveknek a 2010-től Pest megyében, valamint országszerte több településen elkövetett, úgynevezett kötözős rablássorozat. A nyomozók a Pest megyei ügyeken kívül a fővárosban, a Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, valamint Baranya megyében történt hasonló bűneseteket is górcső alá vették.

Elemzői munkájukból kiderült, valamennyi vizsgált bűncselekmény helyszínén egy tapasztalt betörő segítette a 3-4 fős, rendkívül agresszív elkövetői csoport házba bejutását. A támadók fegyverrel, késsel fenyegetve kényszerítették áldozataikat értékek átadására. Távozásuk előtt a nyomokat alkoholt vagy vegyszereket szétlocsolva igyekeztek elfedni.

A nyomozás a rablássorozatban érintett rendőr-főkapitányságokkal, a Nemzeti Nyomozó Irodával, valamint a nemzetközi rendőri szervezetekkel szorosan együttműködve, folyamatos információcserével zajlott és zajlik. A helyszíni szemlék alkalmával rögzített nyomok, valamint a rendőrök által felkutatott és együttműködőnek bizonyult bűnelkövetők segítségével körvonalazódni látszik az a szervezett csoport, amely a kötözős rablások mellett más bűncselekmények elkövetéséért is felelőssé tehető.

Biatorbágyon 2016. augusztus 8-án éjszaka támadt rá egy többfős banda egy házaspárra. Megkötözték őket, a férjet fegyverrel kényszerítették a trezorok kinyitására, majd a több tíz millió forintot érő egyedi órákkal, készpénzzel, ékszerekkel elmenekültek. A férj könnyű sérülést szenvedett. A nyomozók gyanúja szerint a rablás egyik csuklyás tettese az a 31 éves budapesti férfi lehetett, aki néhány hónappal később – máig tisztázatlan körülmények között – Spanyolországban halt meg. Társát, a 35 éves budapesti P. Zoltánt július 7-én a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével Óbudán elfogták és őrizetbe vették. A férfi ellen rablás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrök kezdeményezik letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében „nyitóemberként” részt vevő betörő férfit keresik.

A rablássorozat felderítése közben megismert információk alapján a Pest megyei nyomozók egy 2010. május 10-én Őrbottyánban elkövetett rablást is megoldottak. Az akkoriban „olasz melók”-ként emlegetett sorozat egyik utolsó támadását két bukósisakos férfi hajtotta végre. Egy pénzszállító cég alkalmazottját leütötték, a 20 700 000 forintot tartalmazó táskáját elvették, majd motorkerékpárjukkal elmenekültek. A sértett könnyű sérülést szenvedett.

A most azonosított támadók egyike a jelenleg rablás miatt jogerős szabadságvesztését töltő budapesti, 44 éves W. Adrián. Társát, a 43 éves gödi P. Gábort a Pest megyei nyomozók felkérésére a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogták el július 7-én délután Zuglóban. Mindkettőjük ellen rablás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, P. Gábort őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

A biatorbágyi és az őrbottyáni bűncselekmény nyomozását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rablási alosztálya folytatja, tovább vizsgálva az egyes bűncselekmények, illetve az elkövetői körök közötti esetleges összefüggéseket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.