Elpuskázott fejlesztési lehetőség Újpalotán

Miközben a DK-s vezetésű XV. kerület önkormányzat honlapján egy számláló emlékezteti az odalátogatót, hogy a baloldali városvezetés szerint a kormány mennyi pénztől fosztotta meg a kerületet, addig 2020-ban ugyanez a kerületvezetés gondolkodás nélkül mondott le több mint 1,5 milliárd forint fejlesztési támogatásról. Ezt megelőzően megszüntették azt a céget is, amely kerületi szinten képes volt építési célú fejlesztések megtervezésére, pályázására és lebonyolítására.

Ritó Szabolcs
2021. 04. 13. 6:05
XV. kerületi riport
20210408 budapest XV keruleti onkormanyzat tulajdonaban levo lepukkant ingatlanok fel nem ujitott havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt ötven évben nem látott mértékű felújítás lehetőségét szalasztotta el Budapest XV. kerületének baloldali városvezetése, amikor 2020-ban politikai okokól úgy döntött, nem él a kormány által biztosított másfél milliárd forintos fejlesztési támogatással – nyilatkozta lapunknak Pintér Gábor, a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagja, korábbi XV. kerületi önkormányzati képviselő.

A képviselő szerint Rákospalota, Pestújhely, Újpalota önkormányzata egy sikertörténet kapujában állt, amikor 2017-ben elnyerte a Versenyképes Közép-Magyarországért program (VEKOP) keretében

„a leromlott városi területek rehabilitációjának és az ott élő lakosság felzárkóztatásának megvalósítására” biztosított 1,53 milliárd forint összegű támogatást. A forrást László Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő lobbizta ki, aki korábban a kerület polgármestereként látta a helyi igényeket.

Közterületek és lakások is megújultak volna

Pintér Gábor elmondta, hogy a VEKOP finanszírozását az önkormányzat lakásfelújításra, közösségi terek kialakítására, közterületek felújítására és szociális célú programok megvalósítására költhette volna.

A kerület akkori DK-s polgármestere, Hajdu László 2018 januárjában részletesen beszámolt arról, hogy az elnyert támogatás első része, több mint 500 millió forint megérkezett az önkormányzat számlájára.

A tervek között szerepelt 76 önkormányzati bérlakás, valamint hét önkormányzati lakóház külső hőszigetelése, 45 autó számára kialakítani kívánt parkolóhely, három ingatlan közösségi célú átalakítása, a Karácsony Benő parkban a fasor rekultivációja mellett sétány és strandröplabdapálya kialakítása, játszótér bővítése és az elavult betonszínpad bontása. A kijelölt utcákon megújult volna a járda és a zöldterület. Mindezeken felül közösségi programokat, munkaerőpiaci beilleszkedést segítő programot, szociális, családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások kiterjesztését, egészségügyi programot, iskolai felzárkóztatást, illetve bűnmegelőzést elősegítő programot is terveztek megvalósítani.

A XV. kerületi önkormanyzat tulajdonában lévő ingatlanok. Fotó: Havran Zoltán/MN

A támogatás felhasználásának határideje 2020. december 31. lett volna. A Hajdu Lászlót váltó, szintén DK-s Németh Angéla polgármester viszont tavaly a VEKOP-szerződés felbontását javasolta.

Az önkormányzat kifogásokat gyártott

Pintér Gábor szerint a baloldali vezetésű önkormányzat azt kifogásolta, hogy a pályázati finanszírozást az önkormányzatnak önerőből is ki kellett volna egészítenie, mivel nem minden műszaki fejlesztés tartozott bele a VEKOP kiírásába.

– Köztudott, hogy szinte minden uniós pályázati finanszírozáshoz szükséges az önerő. Sokkal nagyobb lett volna a fejlesztésekkel járó haszon, mint az az összeg, amit az önkormányzat önerőként befizetett volna, de a kerület vezetése folyamatosan a kifogásokat kereste, míg végül felmondta a szerződést és visszafizette az addig átutalt összeget,

amivel nemcsak a saját szavazóikat hagyta cserben, hanem egy olyan, több évtizedes elmaradást pótló fejlesztési lehetőséget szalasztott el, amelyre a következő uniós költségvetési ciklus alatt már biztosan nem lesz lehetősége a kerületnek, mivel az EU-s átlaghoz képest túlfejlett régióba tartozik – fogalmazott.

Politikai döntés született

A DK-s vezetésű kerület politikai motivációját emelte ki Földi Tamás, aki a kerületi vagyonkezelő, a Palota Holding Zrt. vezérigazgatója volt. Földi elmondta, hogy László Tamás azt a RUP-15 Kft.-t bízta meg a pályázat elkészítésével, amelynek az építészmérnökei végezték a kerületben zajló fejlesztések műszaki előkészítését és felügyeletét. Földi Tamás a Palota Holding Zrt. vezetőjeként az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok közül kijelölte azokat, amelyek állaga leginkább indokolta a felújítást, és elmondása szerint a 2017-ben érkezett felkérést nagyon rövid idő alatt teljesítették. A pályázatot már a nyáron leadták, azonban Hajdu László, akkori polgármester saját hatáskörében eljárva végelszámolással bezáratta a RUP-15. Kft.-t.

– Akkor már tudható volt, hogy milliárdos nagyságrendű fejlesztési forrást nyertünk, a polgármester ennek ellenére megszüntette az egyetlen olyan önkormányzati céget, amely képes lett volna a megvalósításra

– mondta, majd kifejtette, hogy a DK-s polgármester döntése mögött húzódó politikai motiváció akkor vált számára világossá, amikor felkereste egy már nyugalmazott építész, aki korábban szintén az önkormányzatnál dolgozott. – Azt kérte tőlem az illető, hogy beszéljünk a VEKOP-pályázat részleteiről, mert Hajdu László polgármester megbízta annak lebonyolításával.

Azt javasoltam neki, hogy László Tamás országgyűlési képviselővel beszéljen, mert ő tisztában van minden részlettel, azonban a polgármester embere azt mondta, hogy Hajdu László ezt kifejezetten megtiltotta neki – mutatott rá.

Földi szerint Budapest XV. kerülete a harmincéves baloldali múltnak köszönheti, hogy nyolcvanezres lélekszáma ellenére nincs sétálóutcája, házasságkötő terme, teraszos étterme vagy olyan minőségű parkja, amely érdemes lenne arra, hogy akár fotókon is megjelenjen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.