Eltitkolt egy nyaralót Ujhelyi

A szocialista politikusnak fel kellett volna tüntetnie holtig tartó haszonélvezeti jogát a képviselői vagyonnyilatkozatában.

Magyar Nemzet
2019. 05. 24. 10:58
null
Az MSZP-s EP-képviselő ismét magyarázkodik Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, Ujhelyi István elfelejtette, hogy haszonélvezeti joga van édesapja egykori badacsonytomaji nyaralójára, mivel nem tüntette fel az ingatlant ­2014-es országgyűlési képviselői vagyonnyilatkozatában. A ház felújítását a Szeviép végezte el, a cég volt vezetője szerint hálából a politikus közbenjárásáért.

Ujhelyi elmondása szerint a balatoni ingatlant, amely nem szerepelt az adóbevallásában, édesapja ajándékozta unokáinak halála előtt. A politikus állítja, őrzi a számlákat a ház felújításáról, amely 1,2 millió forintba került. Ezeket a dokumentumokat nem hozta azonban nyilvánosságra. A szóban forgó ingatlan a tulajdoni lap tanúsága szerint egy 714 négyzetméteres telken fekvő, emeletes, panorámás lakóház. A Magyar Hírlapban közölt légi felvételeken látható rendezett, jó állapotú ingatlan falszerű kerítéssel van körülvéve, és nehezen képzelhető el, hogy ilyen csekély összegből rendbe lehetett volna hozni.

A szocialista politikusnak fel kellett volna tüntetnie holtig tartó haszonélvezeti jogát a képviselői vagyonnyilatkozatában, hiszen az a tulajdonjoggal szinte egyenértékű vagyoni értékű jognak számít. A nyaraló felújítása egyébként a helybéliek visszaemlékezése szerint 2006 tavasza után történt, ami megegyezik azzal az időszakkal, amikor Baranyi Sándor állítása szerint a Szeviép „lerótta” tartozását Ujhelyinek.

Az MSZP-s EP-képviselő ismét magyarázkodik
Fotó: Mirkó István

Mint ismert, Ujhelyinek nem ez az első gyanús ingatlanügye. A Szeviép egykori vezérigazgatója, Baranyi Sándor márciusban egy interjúban vádolta meg a szocialista politikust, hogy 2008-ban Szeged-Szőregen lévő házának és badacsonytomaji nyaralójának a felújításáért cserébe jelentős állami megrendeléshez juttatta a Szeviépet. Baranyi elmondása szerint az ügylet lebonyolításához egy közvetítőcéget vettek igénybe. Az erről szóló állítólagos kölcsönszerződést a Magyar Hírlap tegnapi számában hozták nyilvánosságra.

Ujhelyi István tagadta a vádakat, és még márciusban meghívta magához a sajtó képviselőit Szeged-Szőreg­re 3780 négyzetméteres telkén fekvő 135 négyzetméteres házának bejárásra. A politikus állítólagos számlákat lengetett az ingatlan felújításáról, amiket azonban nem engedett lefényképezni. A három számla együttes összege a szocialista EP-képviselő elmondása szerint alig haladta meg az egymillió forintot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.