Emmi: A Soros-hálózat és az ellenzék kampányakciója a mai demonstráció

Az ellenzék megint politikai kampányakciókhoz akarja felhasználni a diákokat – írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Forrás: EMMI2019. 04. 26. 15:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ún. Független Diákparlament és más szervezetek által a Kossuth térre szervezett akciókra és ellenzéki nyilatkozatokra reagált közleményben az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A tárca leszögezi, hogy a mai demonstráció a Soros-hálózat és az ellenzék kampányakciója.

–Négy héttel az EP-választás előtt a Soros-szervezetek, Gyurcsányék és a többi ellenzéki párt fűti az eseményeket. Az ellenzék megint politikai kampányakciókhoz akarja felhasználni a diákokat – írják.

–A nyelvvizsgához kötött felvételiről szóló döntés 2014 óta ismert az iskolák, a pedagógusok, a szülők és a diákok előtt, bevezetését tehát több, mint hat év felkészülési idő előzte meg. Ez az első kormány, amely segíti a fiatalok nyelvtanulását és jelentős anyagi terhet vesz le a szülőkről, azzal, hogy ingyenessé tette az első sikeres nyelvvizsgát és bevezeti a kétszer kéthetes ingyenes külföldi nyelvtanfolyamokat – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.