Európa nem veszítheti el a lelkét

Magyar Nemzet
2019. 05. 10. 8:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valódi európai testvériségre van szükség, fontos, hogy Európa ne veszítse el a lelkét – mondta tegnap Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Fidesz–KDNP EP-listavezetője A keresztény Európa jövője – Mit adhat Magyarország Európának? elnevezésű konferencián. A Keresztény Civil Szervezetek országos fóruma rendezte eseményen a kormánypárti politikus kiemelte az egyház és az állam kapcsolatának magyar megközelítését, mely szerint az állam biztosítja a vallásszabadságot, de bizonyos közfeladatok ellátása érdekében együttműködik az egyházakkal.

– A XXI. századi Európa lelke azt is jelenti, hogy az üldözött keresztényeknek segíteni kell világszerte, ezt szolgálja a Hungary Helps program – tette hozzá. Trócsányi László felhívta a figyelmet, hogy az unió régi és új tagállamai közötti megosztottságot csak az egyenrangúság, bizalom és tisztelet oldhatja fel. – Az EP-választások tétje, hogy sikerül-e ehhez közelebb kerülni – mondta a tárcavezető.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke arról beszélt: elfogultság figyelmen kívül hagyni

Európa évezredes gyökereit. – A jakobinizmus, a kommunizmus, az 1968-as diáklázadások vagy a nyílt társadalom eszmei zűrzavara és az egészséges önvédelmi reflexek meggyengülése Európa vészes megváltozásához vezethet – jelentette ki a kormánypárti politikus, hozzátéve: a nyugat-

európai kereszténydemokrácia túl közel került a balliberális erőkhöz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.