Európai jogorvoslatban bíznak a Bánffy-örökösök

A Bánffy-örökösök abban bíznak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága rendezi a román állammal fennálló vagyonvitájukat. Erről Bánffy Farkas, Bánffy Dániel unokája nyilatkozott az MTI-nek azt követően, hogy a Maros megyei erdőik után több Fehér megyei birtokukat is visszaperelte a román állam.

Forrás: MTI2019. 03. 05. 18:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Jelenleg a strasbourgi bíróságon vagyunk a Maros megyei tízezer hektár erdővel, és a nemzetközi eredmények alapján felújítjuk a Fehér megyei pereket is” – fogalmazott kedden Bánffy Farkas.

Hozzátette: a fehér megyei perek egyértelműen bukaresti nyomásra indultak. Ezeket ugyanazokra az okokra hivatkozva újították fel, mint a Maros megyeit.

„A perújítási beadványokban még a vesszőhibák is ugyanott vannak, tehát egyértelmű, hogy központosított támadás folyik ellenünk” – jelentette ki az örökös. Úgy vélte: Maros megyében politikai és gazdasági kérdés is volt, hogy a román állam nem engedte meg a közel tízezer hektáros erdő visszaszolgáltatását. És miután ott a román állam sikerrel járt a restitúció megakadályozásában, „bután nézne ki”, ha a visszaszerzett más, apróbb birtokok megmaradnának a Bánffy-család tulajdonában – értelmezte a helyzetet Bánffy Farkas.

„A családunk hozzá van szokva az ilyen támadásokhoz. Mi nem években, hanem évszázadokban gondolkozunk. A vagyon hol van, hol nincs, de előbb utóbb újra lesz” – tette hozzá. A Bánffy-leszármazottak tavaly közleményben fejezték ki csalódottságukat amiatt, hogy nem kaphatják vissza a Maros megyében államosított erdőiket.

Amint akkor rávilágítottak: Bánffy Dániel vagyonát 1947-1948-ban államosították, így az 1952-es ítélet kimondásakor már nem volt vagyon, amit elkobozhatott volna tőle a román állam. Azt is hozzátették, hogy a volt miniszter ellen 1952-ben a kommunista koncepciós perben született elmarasztaló ítélet egy olyan ügyben, amiben 1946-ban a kommunista befolyástól még független Kolozsvári Táblabíróság már jogerősen felmentő ítéletet mondott.

Az örökösök szerint a perújítási kérelem bírósági befogadása is törvénytelen volt, hiszen erre a törvény csak akkor ad lehetőséget, ha olyan bizonyítékok kerülnek elő, amelyek a visszaszolgáltatás kinyilvánításakor nem voltak ismertek. Szerintük a Bánffy Dániel elleni 1952-es ítélet a visszaszolgáltatás kinyilvánításakor is ismert volt.

Báró Bánffy Dániel (1893-1955) erdélyi földbirtokos 1940-ben lett képviselő a magyar országgyűlésben, az Erdélyi Párt színeiben. 1940. december 30. és 1944. március 22. között földművelésügyi miniszter volt a Teleki-, a Bárdossy-, és végül a Kállay-kormányokban.

A német biztonsági szervek 1944. októberében elfogták, mert bekapcsolódott a „kiugrási kísérlet” előkészületeibe, a fogságból decemberben sikerült megszöknie. A kommunisták 1951-ben kitelepítették rózsadombi házából, 1952-ben pedig a bukaresti népbíróság távollétében nyolcévi kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.