Ezért vesztette el a Klubrádió a frekvenciát

Beindultak a nyilvánosságban a ferdítések és szándékos félremagyarázások a baloldal zászlóshajójának számító rádiócsatorna ügyében, mindent a diktatúranarratívának alárendelve. A Médiatanács ismételt jogsértések miatt nem újította meg a Klubrádió jogosultságát, ezért újra pályázható lesz a Budapest 92,9 MHz frekvencia. A Magyar Nemzet információi szerint sem a Klubrádió „makulátlansága”, sem az ellenzéki véleményformálók által szétkürtölt eltúlzott következmények nem állják meg a helyüket.

Vizvári Soma
2020. 09. 11. 22:01
null
A rendszeres szabálysértések vezettek ahhoz, hogy a rádió elvesztette a frekvenciáját Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem némítja el a nem létező diktatúra a Klubrádiót, és a hatóság sem „elkobozza” a baloldal rádiójának „tulajdonát”, a frekvencia – ami nem mellesleg nem a Klubrádióé – használatának ugyanis szabályai, feltételei vannak. Az sem igaz, hogy az erősen kormányellenes médium soha többé nem sugározhat. Így lehetne összegezni azon információk tanulságát, amelyekhez a Magyar Nemzet jutott.

Az NMHH közleménye szerint a Klubrádió hétéves működése alatt többször – köztük egyszer ismételten – megsértette a médiatörvény rendelkezéseit, amelyek miatt a médiatanács különböző jogkövetkezményeket alkalmazott.

A médiatörvény szerint a médiaszolgáltatási jogosultság megújítását kizáró ok, ha a médiaszolgáltató a működése során a médiatörvény rendelkezéseit ismételten vagy súlyosan megszegi. A médiatanács ezért nem hosszabbította meg a szolgáltató 2021. február 14-én lejáró jogosultságát. Az ismételt jogsértéssel érintett határozatokat a Klubrádió tudomásul vette, bíróságon nem kezdeményezett jogorvoslatot, a bírságok összegét befizette – írták.

A nyilvánosan fellelhető információk szerint a Klubrádió szolgáltatója a médiaszolgáltatási jogosultság kapcsán hat esetben követett el jogsértést.

A baloldal zászlóshajójának számító rádióadó szolgáltatójának „bűnlajstroma”:

  • A Médiatanács 1045/2014. (X. 28.) határozata kimondja: a médiaszolgáltató 2014. május 13-án, 21-én és június 3-án kérelem és médiatanácsi engedély nélkül kapcsolódott hálózatba, megsértve ezzel a médiatörvény. 64. § (1)-(2) bekezdéseit.
  • A Médiatanács 672/2015. (VI. 9.) határozata kimondja: a médiaszolgáltató 2014-ben megsértette a médiatörvény 22. (8) bekezdése szerinti műsorkvótákra vonatkozó havi adatszolgáltatási kötelezettségét. Ez a szóban forgó ügy első fejezete, melyben a Klubrádió ismételten szegte meg a médiatörvény rendelkezéseit, ami kizáró ok – a szerk.

  • A Médiatanács 821/2016. (VII. 12.) határozata kimondja: a médiaszolgáltató 2015-ben megsértette a médiatörvény 21. §-át azáltal, hogy nem teljesítette a magyar zenei művekre vonatkozó műsorkvóta-kötelezettségét.

  • A Médiatanács 1412/2016. (XII. 13.) határozata kimondja: a médiaszolgáltató 2016. augusztus 1. és 7. között megsértette vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására, valamint a magyar zenei műsorszámok bemutatására fordított műsoridőre vonatkozó törvényi kötelezettségeit, megsértve ezáltal a médiatörvény 63. § (12) bekezdését.

  • A Médiatanács 354/2017. (IV. 19.) határozata kimondja: a médiaszolgáltató 2016. szeptember 26.–december 31. között megsértette a médiatörvény 22. § (8) bekezdése szerinti műsorkvótákra vonatkozó havi adatszolgáltatási kötelezettségét. Ez a második fejezet, a jogsértés nem csekély súlyú.
  • A Médiatanács 1224/2017. (XI. 14.) határozata kimondja: a médiaszolgáltató 2017. március 27. és május 31. között ismét megsértette a médiatörvény 22. § (8) bekezdése szerinti műsorkvótákra vonatkozó havi adatszolgáltatási kötelezettségét. A jogsértés ismételt, tekintettel a 354/2017. (IV. 19.) határozatra. Ez pedig a harmadik fejezet.
  • Az NMHH emlékeztetett: az ismételt jogsértéssel érintett határozatokat a Klubrádió tudomásul is vette, bíróságon nem kezdeményezett jogorvoslatot, a bírságok összegét befizette.

    Péntek este a balliberális csatorna közleményében mégis úgy reagált, mintha a makulátlan lenne, és mintha minden azért történne, mert a kormánynak nem tetszik, amit csinálnak. Mint írták: a Klubrádió a médiatanács rá vonatkozó döntésére reagálva az MTI-vel azt közölte: „a rádió közönsége, munkatársai és vezetői minden jogi és nem jogi eszközt igénybe vesznek a jogfosztás megakadályozása érdekében”.

    „A Médiatanács nevű egypárti politikai szervezet úgy határozott, hogy ismét kísérletet tesz Magyarország utolsó jelentős kormánykritikus és független rádiójának elnémítására. Ehhez a frekvenciaszerződés jogszerű meghosszabbításának a jogszerűtlen elutasítását választották eszközként” – fogalmaztak.

    Közleményükben azt írták: a médiatanács hivatkozása a sorozatos törvénysértésre nem állja meg a helyét, hiszen a Klubrádiót 19 éves működése során sohasem bírságolták meg számottevő összeggel.

    A Klubrádió közleményében azt is kifejtette: a Médiatanács döntése „súlyos merénylet a sajtószabadság, a média sokszínűsége ellen, élő cáfolata a létező demokráciáról szóló kormánynyilatkozatoknak”, egyúttal a civil társadalom elleni támadás is.

    A markánsan baloldali, liberális hangnemű rádió azon érvelése, miszerint még soha nem kapott nagy összegű bírságot, rendkívül érdekes, hiszen az NMHH konkrétan arra hivatkozott, hogy a Klubrádió a médiatörvény rendelkezéseit ismételten szegte meg, ezért bukták a jogosultság megújítását. A bírság összegének mértéke, ebből a szempontból irreleváns. Ráadásul az adatszolgáltatási kötelezettség esetén a Médiatanács eljárásaiban a bírságolást minden egyes eljárásban megelőzi a médiaszolgáltató többszöri felszólítása arra, hogy teljesítse kötelezettségét, a Klubrádiónak mégis sikerült két, egy éven belüli adatszolgáltatási kötelezettséget megsérteni, a második eset így már a törvény alapján ismételtnek minősült. A Médiatanács a jogkövetkezmények kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg azok adott formáját, mértékét.

    Még csak nem is egyedülálló eset, hogy a Médiatanács törvényi kizáró ok miatt nem újítja meg egy rádió jogosultságát. Csak 2019-ben ilyen ok miatt négy rádió médiaszolgáltatási jogosultságát sem újították meg:

  • a hevesi 93,7 Rádió 1-ét,

  • a székesfehérvári Vörösmarty Rádióét,

  • a miskolci-mezőkövesdi Európa Rádióét

  • és a budapesti Civil Rádióét.
  • Ez szintén nem azt a narratívát támasztja alá, amit a Klubrádió és az ellenzéki politikusok, közszereplők szeretnének elterjeszteni: hogy a kormány üldözi az ellenzéki médiumokat. A baloldal rádiója egyszerűen nem tartotta be a törvényi előírásokat, az NMHH pedig ennek megfelelően újra pályázhatóvá teszi a Budapest 92,9 MHz közösségi frekvenciát – ami nem a Klubrádió tulajdona, hiába tesznek úgy–-, ahelyett, hogy automatikusan meghosszabbította volna az ellenzéki adó 2021. február 14-én lejáró jogosultságát.

    Ami még csak azt sem jelenti, hogy a Klubrádió innentől kezdve el lenne tiltva ettől a frekvenciától, bármennyire is heccelnek olyan szólamokkal mint: „súlyos merénylet a sajtószabadság, a média sokszínűsége ellen”. A 92,9 MHz-re a balliberális oldal kedvenc rádiójának szolgáltatója is pályázhat, és az ismételt törvénysértés ellenére ezt meg is tették. Az üldöztetést ráadásul mi sem bizonyítja jobban, mint hogy – lapunk információi szerint – példátlan módon, minden más rádiótól eltérően a Klubrádió tíz éven keresztül (2011–2021 között) szólhatott ingyenesen.

    A fenti tényeket figyelmen kívül hagyva beindult a szokásos diktatúrázó papagájkommandó a baloldalon, hüledezve nyilvánult meg Kálmán Olga, Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára, valamint Karácsony Gergely főpolgármester is. Utóbbi Facebook-oldalán úgy fogalmazott: nem lepi meg, ami történt. A Klubrádió „bűnlajstromát” tekintve, valóban nincs ebben a történetben semmi meglepő.

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.