Ezt adta a Gyurcsány-kormányzás az egészségügyi dolgozóknak

A szocialista kormányzás alatt kórházakat zártak be és több ezer dolgozót tettek az utcára.

Forrás: MTI2020. 07. 06. 16:41
null
Fotó: BachPekaryMate
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat – kommentálta a DK és az MSZP hétfői nyilatkozatait a Fidesz.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a kormánypárt álságosnak nevezte, hogy azok beszélnek egészségügyről, akik megbecsülés helyett elüldözték az egészségügyi dolgozókat. A Gyurcsány- és a szocialista kormányzás alatt folyamatosak voltak a pénzelvonások, fizetős egészségügyet akartak bevezetni, kórházakat zártak be és több ezer dolgozót tettek az utcára – sorolták.

Hozzátették, a járványhelyzet alatt pedig kamuvideóval próbálták lejáratni az egészségügyi dolgozókat.

Még a jövő évi költségvetést sem voltak képesek megszavazni, ami biztosítja a járvány elleni további védekezést, és 156 milliárddal többet biztosít egészségügyre, mint idén.

A Fidesz-KDNP kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől elvont pénzeket, országszerte megújulnak a kórházak, a szakrendelők, háziorvosi rendelők, valamint béremelési programok indultak, hogy méltó munkakörülményeket biztosítsunk az egészségügyi dolgozók számára – áll a Fidesz közleményében.

A Demokratikus Koalíció (DK) szakpolitikusa a nap folyamán sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a következő években százezrek maradhatnak háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás nélkül, míg az MSZP – közleményben – az egészségügyi ellátórendszer újjáépítését sürgette.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.