Fejet kell hajtanunk a Fekete március alatt elesettek előtt

Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta a harminc éve az erdélyi Marosvásárhelyen történt – Fekete márciusként elhíresült – magyarellenes események kapcsán Szili Katalin nemzetpolitikáért felelős miniszterelnöki megbízott, az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Forrás: MTI2020. 03. 20. 16:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harminc éve, 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen véres összecsapások zajlottak le románok és magyarok között, a zavargásoknak több halottja és több száz sérültje volt.

Szili Katalin az új koronavírus okozta helyzetre is utalva azt hangsúlyozta: ha nem is együtt, de egyénenként otthonainkban mégis szükséges visszatekintenünk a három évtizeddel ezelőtti márciusi történésekre.

Úgy folytatta: fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik életüket, egészségüket adták és küzdöttek azokban a napokban a magyarok elleni provokációval szemben.

Szili Katalin felhívta a figyelmet arra is, hogy azóta felnőtt egy újabb generáció, akiknek ismerni és tudni kell, hogy az európai alapelvek betartása csak akkor lehet teljes, ha a szülőföldjükön kisebbségben élő közösségek számára az identitás kiteljesítése, megélése és az önigazgatás lehetősége biztosított.

A nemzeti önazonosság megőrzésének alapja az anyanyelvi oktatás és az ehhez szükséges intézmények fenntartása, az autonómia különböző formáinak a nemzetközi szabályok és modellek szerinti megvalósítása – szögezte le a politikus.

Szili Katalin a szülőföldön való boldogulás, gyarapodás feltételének a békés párbeszédet nevezte, amelynek kialakítása – mint fogalmazott – továbbra is közös feladatunk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.