Felborították a napirendet a józsefvárosi óvodákban

Új közbeszerzési eljárást kell kiírni a közétkeztetési feladatok ellátására Józsefvárosban. Ideiglenesen a Nagytemplom utcai bölcsőde konyhája főz a gyermekekre, ám sokan panaszkodnak, hogy a megszokottól eltérő időpontban jutnak a kicsik az ételhez. Sőt délután egy órai csendes pihenőt sem tudják tartani az óvodapedagógusok. Az új eljárással sem rendeződhet azonban a helyzet, mert a Fidesz–KDNP szerint az új kiírás sem szabályoknak megfelelően történik.

2020. 07. 08. 20:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amióta a Közbeszerzési Hatóság kimondta, hogy Pikó András józsefvárosi polgármester törvényt sértett az Eurest Kft.-vel közbeszerzés nélkül megkötött közétkeztetési szerződése miatt, felfordult a kerületben a közétkeztetési gyakorlat, mert az új szolgálató is befejezte a főzést a kerületben. Napokig konzervekkel oldották meg az idősek étkeztetését is, majd a Nagytemplom utcai bölcsőde konyhája kezdett el főzni a józsefvárosiakra előreláthatólag augusztus 31-ig.

A Magyar Nemzetnek egy helyi óvónő elmondta: van olyan gyermek, akit reggel hatkor már a köznevelési intézményekbe visznek, viszont a reggeli túl későn történik. – Sok olyan gyerek van, aki az óvodában eszik először. Eddig legkorábban hét órakor tudtuk biztosítani az élelmet. Most egy szállító viszi ki az összes intézménybe az ételeket, emiatt csúszás keletkezik, a gyermekek pedig éheznek. Van egy óvodai napirend: legkésőbb 12 órakor kell ebédelni és 13 órakor már csendes pihenőnek kellene következnie. Ezzel szemben 13.40 előtt nem tudjuk a gyermekeket lefektetni, majd fél háromkor már ébresztő van. Az új közétkeztetési eljárás teljesen felborítja az óvodai napirendet – mondta el lapunknak a józsefvárosi óvodapedagógus.

Ezzel párhuzamosan új közétkeztetési eljárást indítana a józsefvárosi önkormányzat, amelyet a július 2-i bizottsági ülésen tárgyaltak. A Fidesz–KDNP-frakció álláspontja szerint az új eljárás több ponton is aggályos jogilag: többek közt az sincs tisztázva, hogy jelenleg van-e érvényes szerződés a korábbi szolgáltatóval, mert a végén a jelenleginél is nagyobb kár fogja érni az önkormányzatot. A bizottság véleményük szerint nem illetékes az 500 millió forint feletti döntésekben, ezeket ugyanis a képviselő-testületnek kell tárgyalnia – írja a Hírnyolc.hu

A Fidesz képviselőinek jogi érvelései azonban nem tántorították el a baloldali frakciót, az ügyet tovább tárgyalták, bár a szakkérdések megválaszolására – szokatlan módon – nem biztosítottak szakembert. Az ülés pikantériája az volt, hogy a számos alkalommal kikérte a baloldali frakció a jegyző véleményét, aki sokszor bizonytalankodva, ám mégis ragaszkodott ahhoz, hogy a kérdés tárgyalható.

Juharos Róbert, a helyi Fidesz elnöke kijelentette: megint egy olyan eljárást akarnak indítani, ami a döntőbizottság előtt fogja végezni a jogi sorsát. „Ne kockáztassák a gyerekek és idősek étkeztetését, hanem indítsanak szabályos eljárást” – fogalmazott a képviselő. A kerület jegyzője a szavazati jogot is meg szerette volna vonni a Fidesz–KDNP-s bizottsági tagoktól. Az ülésen résztvevő Pikó András azzal védekezett, hogy azért bontotta fel egy személyben a szerződést, mert az előző szolgáltató ételeire minőségi panaszok érkeztek, továbbá árat is akartak emelni. Szerinte jogszerűen jártak el, és meg fogják támadni a Közbeszerzési Hatóság döntését – számolt be erről a helyi lap.

„A korrupció vádja lebeg az ön feje fölött, polgármester úr” – reagált erre Juharos Róbert, aki felháborítónak nevezte, hogy az előző eljárást előbb kötötték meg, és csak utána papírozták le.

Ezt követően a bizottsági elnök zárt ülést rendelt el, a Fidesz–KDNP tagjai a jogszabályok sorozatos megsértése miatt kivonultak az ülésről és nem is szavaztak a kérdésben.

A Magyar Nemzet korábban megírta: bebizonyosodott, hogy Pikó András, Józsefváros polgármestere törvénytelenül kötötte meg az új kerületi közétkeztetési szerződést. A Közbeszerzési Hatóság semmisnek nyilvánította a május 26-án létrejött megállapodást, és összesen ötvenmillió forint bírságot is kiszabott a szabálytalan eljárás miatt az önkormányzatra. A közbeszerzési eljárás előtt egy nappal dönthetett Pikó András az említett közétkeztetési szerződés aláírásáról. A polgármester az egészségügyi veszélyhelyzet miatt kapott felhatalmazását arra használta, hogy önhatalmúlag, egyszemélyi döntéssel megszüntesse az együttműködést a korábban közbeszerzési eljárásban kiválasztott Klassz Menza Kft.-vel, és egy új, külföldi érdekeltségű céget szerződtessen a közétkeztetési feladatok ellátására. Azóta az új cégnél, az Eurest Kft.-nél komoly közegészségügyi szabálysértéseket talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Mindezek ellenére a Pikó által vezetett önkormányzat folytatta az együttműködést a céggel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.