Felmérik a gemenci vadmacskaállományt

Felméri a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI) a gemenci erdőben még meglévő vadmacskaállományt, amely a Duna alsó szakaszán eltűnőben van – közölte az igazgatóság kedden az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 03. 19. 20:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az európai vadmacska (Felis silvestris silvestris) elterjedése az elmúlt évtizedekben keletre tolódott, az állatok a Dunántúl jelentős részéről eltűntek – írták.

A Gemenc Zrt. dolgozói arról számoltak be, hogy a gemenci árterületet átszelő 55-ös úton és a vasút mentén történt elütések tapasztalatai szerint a vadmacskák száma drasztikusan csökkent. Az elgázolt állatok között egyre több az olyan egyed, amely vadmacska és házimacska párzásából született. Félő, hogy tiszta vonalú európai vadmacska már nem fordul elő a Gemencben.

A 2018 őszén indult felmérés célja, hogy a szakemberek információt kapjanak a Gemencben élő macskafélék jellegéről, számáról, a tiszta vonalú európai vadmacska pontos élőhelyi viszonyairól.

A felmérés keretében idén januártól az állatokat élve fogó csapdákat alkalmaznak; erre azért van szükség, hogy genetikai vizsgálatokhoz szőrmintákat és ürülékmintákat gyűjtsenek.

A DDNPI beszámolt arról, hogy eddig kétszer sikerült ismert előfordulási helyükön vadmacskát befogni és mintát venni tőlük, azt azonban csak a Kaposvári Egyetem által végzendő vizsgálatok után tudják meg biztosan, hogy genetikailag „tiszta” vadmacskákról van-e szó. A befogott példányoknak megmérik a tömegét, testének és farkának hosszát. Az állatok vadsága miatt fogva tartásukat a fellépő stressz miatt a minimálisra, maximum fél órára kell csökkenteni – írták.

A szakemberek azt remélik, hogy csaknem húsz év után újra sikerül a védett kisragadozóról és a Gemencben lévő előfordulási helyéről megbízható adatbázist készíteni.

A vadmacska hazai elterjedését 1987-ben mérték fel először. Élőhelyük akkor a Bakonytól a Zempléni-hegységig terjedő területen, a Tiszántúlon, Délen pedig a Vajdasághoz és a Duna árteréhez kapcsolódó mecseki terület helyezkedett el. A felmérések a faj élőhelyének a beszűkülését mutatják. A faj eltűnt az észak-nyugati és a közép-magyarországi részekről – olvasható a természetvédelmi honlapon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.