A miskolci Fidesz–KDNP félti a város vagyonát a baloldaltól

Aggodalomra ad okot a balliberális összefogás tájékoztatója, amelyben nem cáfolták, hogy a súlyos működési hiánnyal küzdő Miskolc vezetése értékes ingatlanokat tervez eladni, így könnyen dobra verhetik a balatonmáriafürdői gyermeküdülőt, a húszemeletes toronyházat és a leánykollégium épületét – így reagált a Velünk a Város képviselőcsoport közleményére a Fidesz–KDNP helyi frakciószóvivője.

2020. 06. 27. 16:53
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hollósy András, a Fidesz–KDNP miskolci frakciószóvivője szerint beszédes, hogy a balliberálisok közleményükben nem adnak megnyugtató választ a kormánypárti erők aggodalmas problémafelvetéseire, ehelyett az előző, jobboldali vezetést ostorozzák azért, hogy nem kezdett semmit az ingatlanvagyonnal. „Semmi mást nem csináltak, mint kiürítették ezeket az épületeket, és hagyták azokat egytől egyig tönkremenni, lassan lepusztulni, szétrohadni” – bírálta a közleményben a volt kormánypárti vezetést a Velünk a Város frakció, de azt nem cáfolták, hogy az értékes ingatlanok eladására készülnek. Inkább csak újabb kormánypárti hazugságokról, a valóság elferdítéséről írtak.

E közleményt a Velünk a Város frakció azért adta ki, mert a Fidesz–KDNP előzőleg sajtótájékoztatón bejelentette: kezdeményezik, hogy a miskolci közgyűlés a soron következő ülésen tárgyaljon meg egy vagyonvédelmi előterjesztést. – Ebben javasolni fogjuk, hogy a közgyűlés rendeljen el privatizációs stopot egyéves időtartamra minden olyan vagyonelemre, amely a miskolci önkormányzat, önkormányzati vállalat vagy intézmény tulajdonában van. A privatizációs stop elrendelésére vonatkozó javaslatunkat az indokolja, hogy Miskolc baloldali városvezetése, miután elismert hétmilliárd forint költségvetési hiányt, teljes pénzügyi és gazdasági zavarodottságot mutat. Mindez együtt járt a szokásos szocialista válságkezeléssel, ami mindig három pontból áll. Egy: megszorítások, kettő: hitelfelvétel, három: privatizáció – hangsúlyozta Soós Attila Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke. Szavai szerint Miskolcon már megkezdték a megszorítást, a tömegközlekedés megnyirbálását, a jegyárak emelését és a baloldal által elfogadott költségvetésből világosan kiolvasható, hogy hamarosan megemelik a parkolási díjakat is.

– Miskolcon is beindult a baloldali hitelprés, nyolc hónap alatt közel kilencmilliárd forint új hitel felvételéről döntöttek, többről, mint a Fidesz–KDNP kilenc év alatt összesen. Végül beindították a privatizációs hengert, és a tömeges hitelfelvétellel együtt kétségbeesett kiárusításba kezdtek. Azokat az értékes ingatlanokat, amelyekre az előző városvezetés még fejlesztési tervekkel rendelkezett, most értékesíteni akarják a felújítások helyett – fejtette ki a Fidesz–KDNP-s politikus, hozzátéve, hogy megálljt akarnak parancsolni a kiárusításnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.