Fényszennyezés-csökkentő közvilágítási projekt Somogyban

A közvilágítás fényszennyezésének csökkentését szolgáló fejlesztést hajtott végre a Somogy megyei Bárdudvarnokon az ELTE és az E.ON – tájékoztatta az E.ON Hungária Zrt. az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 03. 07. 7:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A településen az E.ON munkatársai melegfehér fényű lámpákra cserélték a település közvilágításában a korábbi hideg, kékes fényt. Éjszaka borostyánszínben világítanak a lámpák az utcákon, jelentősen csökkentve a fényszennyezést.

A kivitelezésnél a közeli Zselici Csillagparkra is gondolva közvetlenül az égbolt irányába nem világítanak lámpatestek. Ezzel javul az égbolt láthatósága, és a környékbeli falvakból is szebb látványt nyújt az éjszakai csillagos ég.

Közleményükben kiemelték: egyre több nemzetközi felmérés igazolja, hogy a fényszennyezés egészségügyi, közlekedésbiztonsági, ökológiai és tájvédelmi szempontból is ártalmas lehet. Ezért indult el az ELTE Savaria Egyetemi Központjának vezetésével 2017 szeptemberében a „Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén” nevű projekt, európai uniós támogatással. A közvilágítási rekonstrukcióhoz az egyetem pályázata biztosította az anyagiakat. A rendszer kialakítására Bárdudvarnokon mintegy 60 millió forintot fordítottak.

Az együttműködés során Magyarországon először telepítettek olyan új rendszert, amelynek elsődleges célja a káros fények csökkentése volt, a korszerű világítás ugyanakkor jelentős energia-megtakarítást is eredményez. A 22 és 4 óra közötti időszakban a felhasznált energia mennyisége csaknem a felére csökken a korábbihoz képest. A fogyasztás kis mértékben még csúcsidőben is csökken, azzal együtt, hogy több, korábban rosszul megvilágított terület is jól megvilágítottá vált – jegyezték meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.