Ferenc pápa tartja a záró szentmisét a katolikus világtalálkozón

A Szentatya, a római katolikus egyház feje celebrálja szeptember 12-én, a budapesti Hősök terén a záró szentmisét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A világtalálkozóra számos előadó érkezik olyan államokból, ahol mindennaposak a keresztények elleni atrocitások: Charles Maung Bo bíboros Mianmarból, John Onaiyekan érsek pedig Nigériából látogat el a kongresszusra. A szervezők azt ígérik, a járvány miatt fokozottan nyitnak azok felé, akik még csak keresik az utat a Jóistenhez.

2021. 05. 13. 11:10
null
A katolikus világtalálkozó programjait mutatták be a szervezők Fotó: Ambrus Marcsi Forrás: NEK
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkészült az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) programja, amelynek nyitó- és záróeseménye Budapesten, a Hősök terén lesz, utóbbin Ferenc pápa személyesen szeretne részt venni – erről beszélt csütörtökön sajtótájékoztatón Mohos Gábor püspök, a NEK titkárságának vezetője és Fábry Kornél, a NEK főtitkára. Elmondták, hogy üzenetértékű a Szentatya látogatása, hiszen utoljára 21 évvel ezelőtt, II. János Pál pápa volt jelen hasonló világtalálkozón.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a NEK alapvetően katolikus világtalálkozó, de 2021-ben lényegesen több is lehet ennél: minden jószándékú ember első nagy találkozása a világjárvány után.

Éppen ezért a kongresszus programjai változatosak lesznek, megszólítják a hitet mélységében megélőket csakúgy, mint azokat, akik keresik utat, a találkozást Jézussal. Az elsőre példa a Teológiai Szimpózium, amely a kongresszus bevezető eseménye lesz – szeptember 2-4. között Esztergomban. – Az Eucharisztiáról, a szentségimádásról hallhatunk előadásokat magyar és külföldi – köztük európai- és tengerentúli – teológusoktól. A részvétel regisztrációhoz kötött és díjköteles – ismertették a sajtótájékoztatón.

Előadók öt kontinensről

Maga a kongresszus nagyszabású nyitóünnepséggel – ezerfős kórus közreműködésével – szeptember 5-én a Hősök terén veszi kezdetét. Május 31-ig jelentkezhetnek azok, akik elsőáldozóként szeretnének részt venni a nyitó szentmisén. Ilyen lehetőség legutóbb 83 évvel ezelőtt, az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszuson volt. Fontos tudni: a NEK rendezvényei akadálymentesek, a szervezők jeltolmácsokat biztosítanak.

A katolikus világtalálkozó programjait mutatták be a szervezők
Fotó: NEK

Mohos Gábor és Fábry Kornél beszéltek arról is, hogy a NEK „hétköznapjain”, szeptember 6-10. között az események fő helyszíne a Hungexpo lesz.

A szentmiséken kívül tanúságtételek és előadások hangoznak el. Öt kontinensről várják a szervezők az előadókat és a zarándokokat is. A legmesszebbről, a Fülöp-szigetekről José Palma Cebu érseke érkezik, aki csaknem 11 ezer kilométert utazik. – Találkozhatnak az érdeklődők Andrew Yeom Soo-jung bíborossal, Szöul érsekével is. Ő az első római katolikus vezető, aki 2014 májusában átlépte a diktatórikus Észak-Korea határát. Jön továbbá Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke, ő Szent II. János Pál pápa közeli munkatársa volt évtizedeken át – hangsúlyozták.

Fókuszban a keresztényüldözések

A világtalálkozó résztvevői a „golyóálló” bíborosként emlegetett riói érsekkel is találkozhatunk. Orani João Tempesta bíboros túlélt két fegyveres rablást és egy utcai lövöldözést. Számos előadó érkezik olyan országból – Irak, Nigéria, Kamerun, Mianmar – ahol napi szinten kell szembesülni a keresztények elnyomásával, üldözésével. Ellátogat a világtalálkozóra Mianmarból Charles Maung Bo bíboros, Rangun érseke is. Az ázsiai országban az 1962-es katonai megszállást követően kezdték üldözni a katolikus egyházat, egy éjszaka alatt elűzték a misszionáriusokat, akik a szegényeket és sebezhetőeket szolgálták. A közösség tagjai évtizedek óta elnyomásnak, üldöztetésnek vannak kitéve Mianmarban.

Charles Maung Bo számos alkalommal kiált a békés együttélésért, az ország felemelkedését a nemzeti megbékélésében látja.

Magyarországra, a világtalálkozóra látogat előadóként John Onaiyekan érsek is, aki Nigériából érkezik, ahol a Boko Haram iszlám fundamentalista terrorszervezet 2009 és 2014 között papokat rabolt el és ölt meg, több mint 5 ezer civilt lemészárolt, és 650 ezer embert kényszerített menekülésre. John Onaiyekan a világon mindenkit a békére és a közös együttműködésre szólít fel. A Hungexpon lévő programokra május 31-ig kedvezményesen lehet belépőt váltani, amely tartalmaz egy meleg ebédet is.

Várják az önkéntesek jelentkezését

A központi helyszín mellett a szervezők egész héten változatos programokkal várják a szervezők Budapest-szerte az érdeklődőket: mások mellett Böjte Csaba tart előadást, Ákos ad koncertet, családi nap lesz a Margitszigeten, fellép a Csík Zenekar és a 100 Tagú Cigányzenekar. A kongresszus hetében zajlik az Ars Sacra fesztivál is.

Az esemény utolsó két napján lesznek a fő rendezvények. Szeptember 11-én a Kossuth téren Erdő Péter bíboros celebrál szentmisét, amely után gyertyás körmenetet tartanak a Hősök teréig.

A záró szentmise pedig szeptember 12-én, 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén. A tervek szerint Ferenc pápa szeptember 12-én érkezik Budapestre, és ő celebrálja a NEK zárómiséjét.

Itt az Operaház 120 fős zenekarán kívül fellép az Operaház kórusa és az ország minden tájáról érkező tagokból álló nagykórus összesen 2080 fővel.

Mohos Gábor és Fábry Kornél elmondta, hogy a NEK sikeres lebonyolításában rengeteg önkéntes is részt vesz, és május végéig még lehet hozzájuk csatlakozni. Erre biztatnak az önkéntesek hírnökei is: mások mellett Miklósa Erika operaénekes, Dani Gyöngyi paralimpikon világbajnok tőröző, Dánielfy Gergő színész, Kuzmányi István a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője. Az eseményekre regisztrálni az iec2020.hu oldalon lehet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.