Ferencváros megduplázta az iskolakezdési támogatást

Elsősorban a gyermekes családokat és az időseket segítik a kerület gondos gazdálkodásának eredményeképpen szabadon felhasználható 2,7 mil­liárd forintos keretből.

2019. 06. 30. 7:04
null
Tanulónkként tizenkétezer forintot kapnak majd a családok Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős támogatáscsomagot szavazott meg Ferencváros kormánypárti többségű önkormányzata a kerületben élőknek. Bácskai János (Fidesz), a IX. kerület polgármestere a Magyar Nemzetnek elmondta: elsősorban a gyermekes családokat és az időseket segítik a kerület gondos gazdálkodásának eredményeképpen szabadon felhasználható 2,7 mil­liárd forintos keretből, a különböző felújítások megvalósítása mellett.

– A ferencvárosi családok az eddigi összeg dupláját, tizenkétezer forintot kapnak iskolakezdési támogatásként minden tanuló gyermekük után, s az idei évtől minden évben egyszeri hatezer forint kerül a kerületben élő hatvanöt év felettiek számlájára. A pénzbeli juttatást október 1-jén az idősek világnapja alkalmából juttatjuk el a mintegy tízezer szépkorú lakosunknak – sorolta Bácskai János.

Tanulónkként tizenkétezer forintot kapnak majd a családok
Fotó: Bach Máté

A polgármester arról is beszámolt, hogy havi kétezer forinttal a Ferencvárosban élő tizennégy és huszonnégy év közötti diákok internethasználatához is hozzájárulnak, az összeget tanulmányi félévenként egy összegben folyósítják a közel hatezer jogosultnak. Ismertetése szerint a képviselő-testület helyi utazási bérletet is biztosít a tanév idejére azon nappali tagozaton tanuló – és iskolalátogatási kötelezettségüknek folyamatosan eleget tevő – diá­koknak, akiknek legalább fél éve van ferencvárosi lakcímük és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek.

A támogatások összértéke mintegy 130 millió forint, és az önkormányzat egészségügyi, szociá­lis és sportbizottságának előterjesztése alapján, rendeletmódosítással biztosítják a forrást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.