Ferencvárosban leszerepelt a Momentum

2019. 08. 17. 13:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elvérzett a ferencvárosi előválasztáson a momentumos Jancsó Andrea, akit pártja mellett a Jobbik, a DK, valamint a szocialisták is támogattak. Az amúgy érdektelenségbe fulladt voksolást Baranyi Krisztina nyerte, így ő lesz az ellenzék jelöltje a IX. kerületben az őszi önkormányzati választáson a fideszes Bácskai János ellenében. Ferencvárosban mintegy 46 ezer választásra jogosult él, a mostani előválasztáson 2030 ember vett részt. Az LMP, Puzsér Róbert és a kerületet korábban húsz évig vezető Gegesy Ferenc, illetve a Kétfarkú Kutya párt támogatását élvező Baranyira 1464-en voksoltak, ezzel a szavazatok 72 százalékát szerezte meg, míg Jancsó Andrea mindössze 566 voksot kapott. Összehasonlításként, 2014-ben a Fidesz–KDNP-s Bácskai Jánosra közel nyolcezer kerületi adta szavazatát.

Tegnap az is kiderült, ki lesz a Mi Hazánk polgármesterjelöltje két Bács-Kiskun megyei városban. Kecskeméten Faragó Dániel indul az őszi választáson, aki a párt ifjúságpolitikai kabinetjének vezetője, a kecskeméti szervezet elnöke. Faragó, felvázolva programját, többek közt elmondta, megválasztása esetén megvalósítanának egy kecskeméti hűsítő programot, amelynek keretében a városi erőforrást igénylő kecskeméti rendezvényekről kitiltanák a legutóbb meleg kapcsolatot megjelenítő plakátkampánya miatt emlegetett üdítőital-márka termékeit. Kiskunhalason Szabadi István lesz a Mi Hazánk jelöltje. Szabadi a települési szervezet vezetője, a megye megbízott elnöke.

Közben tovább aprózódnak az ellenzék esélyei Debrecenben, ahol a Civil Fórum Debrecen Egyesület is bemutatta polgármesterjelöltjét. Rigó Istvánnak – az eddigi bejelentések szerint – a Fidesz–KDNP, a DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás, valamint a Jobbik–Momentum–LMP jelöltjeivel kell megküzdenie októberben. A szervezet Debrecen mind a 23 egyéni választókerületében önálló jelöltet indít.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.