Fidesz: A baloldal ott folytatja, ahol az első hullámban abbahagyta

A baloldalnak most is a kamuhírek gyártása az első, a védekezésben részt vevő járványügyi szakemberek akadályozása.

Forrás: MTI2020. 09. 22. 15:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldal ott folytatja, ahol az első hullámban abbahagyta. Álságos, hogy ők beszélnek gazdaságvédelemről, miközben a munkahelyek és a családok életszínvonalát megvédő intézkedéseket, pénzügyi forrásokat a járvány kezdete óta folyamatosan elutasítják. Ha rajtuk múlna se bértámogatás, se hitelmoratórium, se adócsökkentés nem lenne. Tömegek vesztenék el a munkájukat és csőd szélére kerülne az ország, ahogy kormányzásuk alatt. A baloldalnak most is a politikai akció az első, a kamuhírek és kamuvideók gyártása, a védekezésben részt vevő járványügyi szakemberek, egészségügyi dolgozók akadályozása. Ezért most különösen fontos, hogy a Fidesz-KDNP minden támogatást megadjon a kormánynak ahhoz, hogy a magyar emberek életét megvédjük úgy, hogy közben az ország működőképességét is megtartsuk, mert Magyarországnak működnie kell! – olvasható a Fidesz közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.