Fidesz: A szülő kizárólagos joga, hogy orientálja gyermekét a szexuális fejlődés kérdésében

A Fidesz szerint a szülő kizárólagos joga és felelőssége, hogy orientálja gyermekét a szexuális fejlődés kérdésében, és ebbe nem szólhat bele sem a holland miniszterelnök, sem Soros György – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttatott videóüzenetében.

Forrás: MTI2021. 06. 29. 17:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pedofilellenes, gyermekvédelmi törvény arról szól, hogy minden más befolyásolási kísérlettől a törvény erejével kell megóvni a gyermekeinket – közölte Hollik István.

Hozzátette: a Fidesz hisz abban, hogy a gyermekek életében semmi keresnivalója az életkoruknak nem megfelelő tartalomnak, ezért ez a kérdés is része lesz a nemzeti konzultációnak.

Mint mondta, Magyarországot most támadják a törvény elfogadásáért, mert a liberálisok nem hajlandók elfogadni a magyar álláspontot, és ránk akarják erőltetni a saját gondolkodásukat és világnézetüket.

Ugyanakkor abba, hogy a magyar családok hogyan neveljék a gyermekeiket és az állam milyen törvényekkel védje meg a gyermekeket, a magyarokon kívül senkinek nincs beleszólása. Sem a holland miniszterelnöknek, sem Soros Györgynek, sem az általa fizetett politikai aktivistáknak – fűzte hozzá.

„Bátorítunk mindenkit, hogy mondja el véleményét, teremtsünk nemzeti egységet a gyermekeink védelmének kérdésében. És ezzel együtt üzenjük meg a Magyarországot támadó liberális hálózatnak, hogy a saját ügyeinkbe senkinek nem engedünk beleszólást” – fogalmazott a videóüzenetben Hollik István.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.