Fidesz: Gyurcsány ezzel a kampánnyal emberéleteket veszélyeztet!

Egy baloldali tanácsadó nemrég azt mondta, hogy a baloldalnak ki kell használnia az emberek gyászát. Gyurcsány Ferenc ma ismét bizonyította, a hatalom megszerzéséért még erre is képes – így reagált a Fidesz a DK elnökének Facebook-bejegyzésére.

Magyar Nemzet
2021. 04. 23. 16:35
null
Az ellenzéki belharcok is Gyurcsány Ferenc elvárásai szerint alakultak Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz reagált Gyurcsány Ferenc ízléstelen és egyben felháborító bejegyzésére, amely szerint Orbán Viktor csak nevet a halottakon. A kormánypárt emlékeztetett, hogy egy baloldali tanácsadó nemrég azt mondta, hogy a baloldalnak ki kell használnia az emberek gyászát.

„Gyurcsány Ferenc ma ismét bizonyította, a hatalom megszerzéséért még erre is képes. Az általa vezetett oltásellenes baloldal álságos, mert miközben el akarják bizonytalanítani az embereket az oltással kapcsolatban, maguknak azért beadatják.

Korábban direkt módon támadtak egyes vakcinákat, betiltásukat követelve. Most sunyi, ravasz módon folytatják az oltással szembeni kampányukat” – írta közleményében a Fidesz. A kormánypárt leszögezte: Gyurcsány Ferenc ezzel a kampánnyal emberéleteket veszélyeztet!

„A baloldal vezetőjének inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy visszavonja a parlamentnek korábban benyújtott baloldali oltásellenes javaslatot! A járványból a vakcina jelenti a kiutat. Magyarország az élen jár az Európai Unióban lakosságarányosan az átoltottság tekintetében. A kormánypártok továbbra is azon dolgoznak, hogy minél előbb visszakaphassuk a régi életünket” – írták közleményükben.

Mint ismert: Nagy Attila Tibor baloldali politikai elemző a Pesti TV-ben kívánatosnak nevezte, hogy a baloldal a politikai céljaira használja fel a hozzátartozójukat elvesztő gyászolók fájdalmát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.