Fidesz: Gyurcsányék a hatalom megszerzéséért mindenre képesek

A kormánynak köszönhetően Magyarországon az oltási program jól halad, már minden harmadik magyar ember megkapta a vakcinát.

Magyar Nemzet
2021. 04. 24. 16:58
Gyurcsny Ferenc
Salgótarján, 2017. november 18. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, korábbi miniszterelnök beszédet mond a pártja országos választási programbemutató salgótarjáni rendezvényén 2017. november 18-án. MTI Fotó: Komka Péter Fotó: Komka Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Szégyen, hogy a Gyurcsány vezette baloldal eddig is azon dolgozott és most is azon dolgozik sunyi módszerekkel, hogy elbizonytalanítsa az embereket a vakcinákkal szemben, miközben ők is jól tudják, hogy a járványból a vakcina jelenti a kiutat. Ennek ellenére még mindig nem vonták vissza a parlamentnek benyújtott baloldali oltásellenes javaslatot” – reagált a Fidesz Varga Zoltán DK-s országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatójára. Közleményében a nagyobbik kormánypárt úgy fogalmaz:

„Gyurcsányék a hatalom megszerzéséért mindenre képesek, nekik a magyar emberek élete sem számít.

Azonban a kormánynak köszönhetően Magyarországon az oltási program jól halad, már minden harmadik magyar ember kapott oltást” – írta a Fidesz.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt: Varga Zoltán arról beszélt, hogy még mindig tragikusan alacsony a koronavírus elleni átoltottság az idősek, különösen a 80 év felettiek körében. A DK szerint az idős korosztály mindössze 49 százalékát sikerült beoltani valamelyik vakcina mindkét adagjával, amivel Magyarország „bőven a sereghajtók között kullog” az Európai Unióban. Az oltásellenes kampányt a mai napig folytató DK hangulatkeltésével szemben a valóság viszont az, hogy

Magyarországon az oltás önkéntes, az eddig regisztrált 65 év felettiek száma 1,573 millió fő, 90 százalékuk pedig már túl van az oltáson, aki pedig még nem, azt is folyamatosan próbálják elérni a háziorvosok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.