Gerő András: Ez már sok, ezt már nem kellene vállalni

A Habsburg Történeti Intézet igazgatója, aki szerint a baloldalnak addig kellene felmondania a rasszista Jobbikkal való együttműködést, amíg nem késő. Gerő András történész úgy látja, hosszú távon egyértelműen káros a baloldali pártoknak ez a szövetség, hiszen ezzel könnyen elveszthetik identitásukat. Ugyanakkor az együttműködés megszakítására szerinte nem fog sor kerülni, mivel ezeket a pártokat nem az elvek, hanem a kormány iránti gyűlölet köti össze.

Forrás: origo.hu2020. 09. 22. 18:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Identitáspolitikai értelemben elfogadhatatlan, hogy a baloldal politikai szövetségre lépett a rasszizmussal” – nyilatkozta az Origónak Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, aki nemrég határozott írásban ítélte el azt, hogy a baloldali pártok a tiszaújvárosi–szerencsi választókerületben az antiszemita kijelentésekről ismertté vált Bíró Lászlót támogatják.

„Ezt már nem kellene vállalni”

A Jobbik „politikai áruja” a rasszizmus volt, a párt ezzel kerül be a hazai politikai piacra – mondta Gerő András. Éppen ezért szerinte nem kérdéses, hogy a jobbikos politikusoktól elő fognak kerülni újabb é újabb rasszista megnyilvánulások.

– Az álláspontom teljesen világos: ez már sok, ezt már nem kellene vállalni. Ezt a politikai szövetséget ott kellene hagyni – mondta a történész. – Ha meg akarják menteni az arcukat, az arcuk alatt az identitásukat értem, akkor a Jobbikkal való együttműködést fel kell mondani – tette hozzá. Úgy látja ugyanakkor: ez nem fog megtörténni, mivel „az ellenzéki koalíciót nem az elvek tartják össze, hanem a kormány gyűlölete”.

Arra a kérdésünkre, hogy a baloldal számára hosszú távon mennyire, milyen mértékben lehet káros a rasszista Jobbikkal való együttműködés, úgy válaszolt, hogy „egyértelműen az”. – Azt gondolom, hogy a politikában a legfontosabb az identitás, az önazonosság. Ha egy politikai párt ezt elveszti, akkor többet nem lesz magja. Ha pedig nem lesz magja, akkor nem lehet azonosítani, hogy kik is ők valójában.

A Habsburg Történeti Intézet igazgatója egy ellenpéldával is élt: szerinte tragédiát jelentene a kormánypártokra és szavazóbázisukra nézve, ha a Fidesz összeállna az MSZP-vel. – A kormánypártoknak az egyik legfontosabb identitáselemük az antikommunizmus. Gondolja el azt a helyzetet, amikor feladják ezt az identitáselemet, és összeállnak mondjuk a szocialistákkal. Szerintem minden szempontból tragédia lenne számukra. Nem ismernék meg a szavazók, hogy kik is ők, mit képviselnek – mondta.

Szubjektív nem az elvtelen koalícióra

Gerő András az Élet és Irodalomnak írt Szubjektív nem című publicisztikájában élesen bírálta az összefogást a rasszista Jobbikkal. Úgy fogalmazott:

  • nem gondolja, hogy boldog lehet egy olyan országban, ahol zsidó- és cigányellenes törvényhozók kerülhetnek be a parlamentbe a magát antirasszistának valló, számára hiteltelenné vált baloldal segítségével;
  • nem gondolja, hogy ma az európai baloldal – mintegy nemzeti sajátosságként – szövetségben lehet politikai antiszemitákkal;
  • nem gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc őszintén beszélt, hiszen egy rasszista politikai szövetséges éppúgy kérni fogja a maga koncát, mint ahogy ő a sajátját. Mindezek fényében tökéletesen álságosnak, hamisnak és megtévesztőnek véli a DK elnökének kijelentését, miszerint: »Ha győzünk, együtt kell tartanunk egy országot. Őrizni biztonságát, hétköznapjait, reményt adni, hogy majd jobb lesz,
  • tévednek a baloldali pártok, ha azt gondolják, hogy a szavazatok összeadhatok, ő például nem szavaz olyan politikai szövetségre, amely „szemérmetlenül utat enged a rasszizmusnak”.
  • Gerő András mellett több baloldali véleményformáló is bírálta a baloldalt Bíró László indításáért, köztük Tamás Gáspár Miklós filozófus, Somogyi Zoltán politikai elemző és Böcskei Balázs politológus.

    A teljes cikket IDE kattintva érhetik el!

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.