Gulyás Gergely: A parlament a rendkívüli jogrend idején is működik

A miniszter ismertette a járványra vonatkozó adatokat, és beszámolt a gazdaság állapotáról is.

Magyar Nemzet
2020. 11. 16. 13:39
null
Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Másodszor fordult elő néhány nappal ezelőtt a rendszerváltoztatás óta, hogy az ország egész területére rendkívüli állapotot hirdettek – mondta a Parlamentben Gulyás Gergely, és kifejtette, hogy a kormány ezért folyamatosan beszámol majd az Országgyűlésben a járványhelyzetről. Hozzátette: ez azért is előnyös, mert mindenki láthatja majd, hogy a Parlament most is működik, hogy ne lehessen elterjeszteni, amit tavasszal, hogy a Parlament nem ellenőrizheti a kormány intézkedéseit.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett, hogy világszerte már több mint egymillió-háromszázezer ember halt meg a vírusban, és Európa is kiveszi ebből a részét, akárcsak hazánk, ahol a második hullám adatai lényegesen rosszabbak, mint tavasszal voltak. Gulyás Gergely elmondta, hogy hazánkban meghaladja a száztízezer főt az aktív fertőzöttek száma, és tegnap 93-an haltak meg a fertőzésben. A miniszter kifejtette, hogy az európai halálozási átlag népességarányosan jelentősen magasabb, mint hazánkban.

A kormány a nyarat arra használta fel, hogy felkészüljön a járványra, ezért ma rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök annak kontrollálására – mondta a miniszter, és ismertette, hogy még 1630 olyan ágy áll rendelkezésre, ami intenzív lélegeztetésre alkalmas, de ezenfelül is tudnak még további ágyakat felszabadítani – fejtette ki Gulyás, majd elmondta, hogy összességében 32 ezer ágy áll rendelkezésre, de ha kell, további kapacitásokat is tudnak biztosítani. Az elmúlt hetekben húszezer fölötti a naponta elvégzett tesztek száma. A miniszter arról is beszélt, hogy hazánk korábban Csehországnak és Szlovákiának is nyújtott egészségügyi segítséget.

Összegezve a helyzetet a miniszter kifejtette, hogy az ország felkészült arra, hogy mindenkinek ellátást biztosítson, aki arra rászorul. Köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, akiknek az odaadása is mutatja, hogy minden élet számít – mondta a miniszter, és a rendvédelmi szervek munkáját is megköszönte.

A gazdaság helyzetére is kitért Gulyás Gergely, és elmondta, hogy mínusz öt és hét százalék közötti recesszióval kell számolni idén, és tíz százalékkal kevesebb lesz a gazdaság teljesítménye, mint amivel az év elején számolni lehetett. Gulyás Gergely kifejtette, EU-s hitel nélkül is képesek lehetünk újraindítani a gazdaságot. A miniszter a munkanélküliségről elmondta, hogy míg az Európai Unióban 7,4 százalékos ez az adat, addig hazánkban 4,7 százalék, és idén szeptemberben csak 24 ezerrel dolgoztak kevesebben hazánkban, mint egy évvel korábban, ami igazolja a kormány intézkedéseit, és mutatja a magyar gazdaság ütésállóságát. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a magyar munkaerőpiac helyzete stabil, és noha sokan kerültek nehezebb helyzetbe, de nekik a kormány célzottan segít. A miniszter emlékeztetett, hogy 2010-ben nem volt járvány, de csak 3,6 millióan dolgoztak hazánkban, most viszont mintegy négy és fél millióan dolgoznak, ami bizakodásra adhat okot.

Az ellenzék kritikáira válaszolva Gulyás Gergely azt is elmondta, hazánk mindenkit beszámít a koronavírus-statisztikába, ha az illető fertőzött volt halála előtt, még akkor is, ha más betegségbe halt bele. Egyéb európai országok nem így tesznek, ezért az adataink nemzetközi összehasonlításban még kedvezőbbek is lehetnének, mint ahogy most látszik. A miniszter elmondta, hogy számos hazánknál gazdagabb országban, így Svédországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Belgiumban is lényegesen rosszabbak a halálozási adatok, mint nálunk.

A miniszter szerint az ellenzék valótlanságok sorát rója fel a kormánynak, és olyan idézeteket adnak a kormánytagok szájába, amelyekről tudják, hogy nem igazak. Gulyás Gergely elmondta, a baloldalon meghamisított felszólalásokra építenek hazugságkampányt. Megismételte: a védekezéshez szükséges eszközökből megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, és emberi erőforrásból is elegendőt szabadítanak fel. Az egészségügyi rendszer kiválóan teljesít, hiába kérdőjelezi ezt meg a baloldal – vélekedett a miniszter.

Többen dolgoznak ma Magyarországon, mint márciusban a KSH adatai szerint – mondta Gulyás Gergely, aki szerint az ország az egészségügyi védekezésben jól teljesít, és a gazdaság területén is talpon vagyunk, valamint a munkahelyek nagy részét is sikerült megőrizni. A miniszter azzal zárta válaszát, hogy azzal vagyunk kénytelenek együtt élni, hogy az országnak olyan ellenzéke van, ami nem segíti, hanem hamis információk közlésével gátolja a védekezést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.