Vizsgálja a versenyhivatal a BKV hajóüzemeltetési közbeszerzését

Versenykorlátozó megállapodás a gyanú, rajtaütéseket is tartottak egyes ajánlattevőknél.

Magyar Nemzet
2021. 07. 15. 9:39
null
A képen a BKV hajójárata a XIII. kerületi Népfürdõ utcánál (Árpád híd), 2018. augusztus 14-én Fotó: Balaton József Forrás: MTVA/Bizományosi: Balaton József
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanú miatt vizsgálatot indított a BKV hajóüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzésével kapcsolatban. A versenyhatóság az ügy feltárásához rajtaütéseket tartott a közbeszerzés egyes ajánlattevőinél”

– írta lapunk számára eljuttatott közleményében az államigazgatási szerv.

„A Gazdasági Versenyhivatal 2021. július elején versenykorlátozó megállapodás gyanújával versenyfelügyeleti eljárást indított a BKV Zrt. Menetrend szerinti hajóüzemeltetés tárgyában lefolytatott közbeszerzése kapcsán.

A nemzeti versenyhatóság ugyanis egy bejelentés alapján úgy véli, hogy a közbeszerzési eljárás során bizonyos vállalkozások jogsértő egyeztetéseket folytattak az ajánlati árak, illetve a nyertes meghatározása érdekében”

– részletezték.

A képen a BKV hajójárata a XIII. kerületi Népfürdõ utcánál (Árpád híd), 2018. augusztus 14-én
Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József

A kommünikéből az is kiderül, hogy

a vállalkozásoknál a hatóság előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásokat tartott,

amelynek lehetőségét a versenytörvény biztosítja. A GVH a rajtaütések során elektronikus másolatokat készített az érintett cégek adathordozóiról, amelyek elemzése folyamatban van. „A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul” – hívták fel a figyelmet.

Kiemelték, hogy egy közbeszerzési kartellben érintett vállalkozásnak érdemes szem előtt tartania: a jogszabályok ilyen esetben is honorálják a versenyhatósággal való együttműködést.

„Az úgynevezett engedékenységi politika lényege, hogy egy versenykorlátozó megállapodásban részes vállalkozás akár a bírság elengedésében is részesülhet, ha elsőként szolgáltat döntő fontosságú bizonyítékokat a jogsértésről, vagy olyan érdemi információkat ad egy feltáratlan megállapodásról, amelyek alapján a versenyhivatal vizsgálatot tud indítani. A bírság csökkentésével honorálható emellett minden olyan önként szolgáltatott bizonyíték, amely – ha nem is elsőként érkezik a hatósághoz – érdemben segíti a kartell feltárását” – zárták közleményüket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.