Gyöngyöspatai iskolaügy: Nehezen forintosíthatók a személyiségi jogokat ért sérelmek

Cservák Csaba alkotmányjogász elmondta: az ügyben egyetért az alperes álláspontjával, miszerint a károkozás mibenlétét és mértékét nehezen lehet vizsgálni és mérni ilyen esetben.

Forrás: MTI2020. 02. 15. 15:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A személyiségi és alapjogokat ért sérelmek nehezen forintosíthatók – mondta Cservák Csaba alkotmányjogász a gyöngyöspatai iskolaügyről szombaton az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az ügyben egyetért az alperes álláspontjával, miszerint a károkozás mibenlétét és mértékét nehezen lehet vizsgálni és mérni ilyen esetben.

A személyiséget ért lelki sérelem vagy későbbi hátrányos helyzetbe süllyedés megalapozhatja, hogy a bíróság pénzben kifejezhető kártérítést ítéljen meg – mondta, megjegyezve, hogy a kártérítés roppant nehezen betájolható és megítélhető.

A műsorban elhangzott, hogy a felperesek között többen 100 órát is hiányoztak igazolatlanul az iskolából. Ezzel kapcsolatban a szakértő azt hangsúlyozta, hogy a jog és a kötelezettség egységet alkot, vagyis az egyik nem létezik a másik nélkül.

Az alkotmányjogász szerint nagyon „tág” vizekre vezető, kiemelendő kérdés az üggyel kapcsolatban, hogy ugyan az egyedi jogorvoslatoknak az érintettek jogsérelmét kell vizsgálnia, mégis – össztársadalmi szempontból – az emberek igazságérzetére is gondolni kell.

A bíróság tavaly szeptemberben jogerősen, szegregáció miatt a Gyöngyöspatán élő roma családok javára 100 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot, amelyeknek közös jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.