Beismerte tettét a gyulai késelő, de önvédelemről beszél

Jelenleg is tart a Gyulai Városi Rendőrkapitányságon annak a férfinak az elszámoltatása, aki a gyanú szerint hajnalban egy férfit késsel megvagdosott, majd egy másikat halálra szúrt.

2020. 05. 31. 14:54
null
Fotó: MTI/Donka Ferenc
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasárnap hajnali, gyulai kettős késeléssel kapcsolatban Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, hogy május 31-én, 4 óra előtt néhány perccel tett bejelentést egy gyulai nő arról, hogy a háza udvarán van egy sérült. A férfi, akinek az arcát vágták meg, a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy van még egy sérült, akit megszúrtak. Az ő holttestét a közelben, az utcán találták meg.

A szóvivő hozzátette: a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei a bejelentéstől számított egy órán belül a 44-es számú főút Gyulát elkerülő szakaszán elfogtak egy férfit, a gyanú szerint ő sebesítette meg az elhunytat. A nyomozók azonnal megkezdték az elszámoltatását, ami jelenleg is tart. A Békés megyei életvédelmis nyomozók vizsgálják, hogy pontosan milyen előzmények után történt az indulati cselekmény. Ebből tudható, hogy a gyilkosságot valamilyen éles konfliktus előzhette meg, amire a gyanúsított indulatból, késsel reagált. Ilyen konfliktus lehet elszámolási vita, magánéletbeli konfliktus miatti bosszú, ittas összeszólalkozás. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy a bejelentést tevő nőnek, akinek az udvarán találták meg az arcán összevagdosott áldozatot, milyen szerepe lehetett a történtekben. Tanúkihallgatását megkezdték.

Fotó: MTI/Donka Ferenc

A rendőrségi szóvivő nyilatkozata itt található.

A megyei főkapitányság nyomrögzítői nemcsak a járda mentén heverő holttestet és környezetét helyszínelték le, hanem az úttestet mintegy 50 méter hosszban, valamint a másik oldali járdát és térségét is. Az úttesten lévő nyomok rögzítése azért lehet érdekes a bizonyítás során, mivel ott jól látható egy kacsázó személyautó gumilenyomata. Kérdés, lehetett-e még más résztvevője a történteknek, az autós a gyilkosság időpontjában, vagy korábban hagyta gumiabroncsa lenyomatát az aszfalton.

A Büntetőtörvényköny 164. paragrafusa tárgyalja a testi sértés miatt kiszabható büntetési tételeket. Egy indulatból elkövetett késelés, minősítés nélkül a testi sértés kategóriájába tartozik, és amennyiben életveszélyt, illetve halált okoz, 2–8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Amennyiben bebizonyosodik a büntetőeljárás alatt, hogy a szurkálás az élet kioltására irányult, emberölésről beszélünk, és alapesetben 5–15 év szabadságvesztés jár érte.

FRISSÍTÉS:

A Magyar Narancs Gyulán élő újságírójánál kért menedéket ma hajnalban a késsel összekaszabolt arcú áldozat.

Bod Tamás azt írja a Magyar Narancs portálján: „A fiatalemberrel beszélgetve igyekeztem megtudni, hogy ki és miért szúrta meg, ki lehet a másik sérült, végül a feszült perceket uralni akartam azzal, hogy szóval tartom az udvarunkba bemenekült, igen zavart és sebesült embert. Ő szaggatottan, sokkos állapotban elmondta, hogy az éjszaka a barátjával a városban mulattak, és sokat ittak. Majd arról beszélt, hogy az ivást valakinél, egy házban folytatták, ahol valaki felment az emeletre, majd olyan dolgok következtek, amit soha nem hitt volna. Ám mindez teljesen kifejtetlen maradt....A vérző férfinak kötszert adtunk és „átadtuk” a rendőröknek, akik ismerősként üdvözölték, s mint kiderült az éjjel egy, a gyulai buszpályaudvar melletti téren már igazoltatták a barátjával. ...A sebesült fiatalember elsődleges meghallgatása során kiderült, hogy a közelünkben lakik egy barátja. A rendőrök ahhoz a házhoz mentek, azonban ezt a barátot nem találták otthon és a felébresztett anyja sem érte el telefonon. Közben a közvetlen szomszédom elmondta, kutyái hangos ugatására kelt fel, ment ki az udvarra és látta, hogy mielőtt hozzánk beugrott volna a vérző fiatalember, az utcában lakó barátja egy talicskát tol az utcán, vasárnap hajnali fél négy után pár perccel.”

Bod Tamás így folytatja a Magyar Narancs online-on: „Ezt követően közvetlen tudásom nincs a történtekről, csak arról értesültem, hogy az eltűnt barát után indultak a rendőrök, miközben az anyja az utcánkra párhuzamos Wesselényi utca szemétgyűjtő szigeténél egy élettelen fiatalemberre talált, aki mellett ott volt pénztárcája, benne az igazolványaival. Egy közelben lakó férfiról van szó. Időközben a rendőrség a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán megtalálta a hozzánk beugrott, vérző fiatalember utcánkban lakó barátját is. Ezzel szerinte egy időben megkezdték a helyszínelést a Wesselényi utca szemétgyűjtő szigeténél, ahova a mentők is megérkeztek, s jó ideig küzdöttek az ott fekvő fiatalember életérért.”

A feltételezett elkövető, a közelünkben lakó fiatalember, aki állítólag nem is tagadja a történteket, de jelezte, hogy önvédelemről van szó. Őt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizete vették és már kihallgatták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.