Gyurcsány legfőbb bizalmasa tett keresztbe Dobrevnek

Homokszem került a gépezetbe.

2021. 05. 30. 8:45
Bauer Tams; Gyurcsny Ferenc
Budapest, 2012. január 15. Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke (j) és Bauer Tamás alelnök beszélgetnek pártjuk Magyar modell vagy európai? címû gazdaságpolitikai konferenciáján Budapesten, a Vista Rendezvényházban. MTI Fotó: Illyés Tibor Fotó: Illyés Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2006. május 26-án hangzott el Gyurcsány Ferenc beszéde a balatonőszödi kormányüdülőben.

„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk…rtuk. Nem kicsit, nagyon. ­Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. […] És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a sz…rból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit” – mondta az elhíresült hazugságbeszédében az akkori miniszterelnök, a jövő évi választásra készülő ellenzéki összefogás vezetője és kiagyalója.

Felhévizy Félixnek még most, ennyi év távlatából is összeszorul a szíve ezeket a mondatokat felidézve. Ugyanis ő is ott volt a beszéd nyilvánosságra kerülését követő spontán tüntetéseken, és ott volt akkor is, amikor azt a szörnyű rendőri lovasrohamot elrendelték; neki is menekülnie kellett, mert ha nem azt tette volna, kapott volna ő is jócskán Gyurcsány rendőreitől. Halálfélelme volt, nem túlzás ezt állítani.

Azt hittük 2010-ben, hogy Gyurcsány Ferenc és vele együtt a sokkoló beszéd, a hazugságok és a trükkök százai mind-mind a történelem szemétdombjára kerülnek.

De sajnos nem így történt. Ma fontosabb felidézni a 2006-os eseményeket, mint valaha, hiszen újból kormányzásra készülnek és újból Gyurcsány vezetésével.

Amikor azt olvassuk, hogy Dobrev Klára – Gyurcsány felesége és egyben a DK miniszterelnökjelölt-jelöltje – azt nyilatkozza, hogy nagyon büszke a férje által elmondott őszödi beszédre, akkor tisztán látszik előttünk a baljós jövőkép: visszajön a Gyurcsány-féle hazug, trükkös, zsebre játszós kormányzás, megspékelve egy kis rendőri brutalitással, ha esetleg valaki nem értene egyet a baloldali politika tervezett irányával.

A Gyurcsány–Dobrev páros semmit nem bíz a véletlenre. Már most elkezdődtek az ígérgetések. Kezdve az európai minimálbér hazugságától a minden nyugdíjas számára beígért egyszeri százötvenezer forintig.

Azonban mintha egy kis homokszem került volna a gyurcsányi gépezetbe. Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció egykori alelnöke, Gyurcsány régi barátja a Facebook-oldalán tett keresztbe Dobrev Klárának:

„Szégyenkezni pedig nem az őszödi beszéd miatt kell, hanem amiatt, ami megelőzte: a felelőtlen ígéretekért, az ötvenszázalékos béremelésért és tizenharmadik havi nyugdíjért, ami nemcsak azért volt káros, mert destabilizálta az államháztartást, hanem azért is, mert olyan illúziót keltett az emberekben, hogy mindent lehet, csak akarni kell. […] Szégyenkezni azért kell, ha ma ugyanolyan megalapozatlan ígéretekkel próbálják megnyerni az emberek támogatását, mint amilyenekkel közel két évtizeddel ezelőtt tették, és ami teljes hitelvesztéshez, majd Orbán kétharmadához vezetett. Azért szégyenkezni kell – nem kicsit, de nagyon.”

Ezek nagyon fontos mondatok. Saját elvtársuk, Bauer Tamás világított könyörtelenül rá arra, hogy ismét a felelőtlen ígérgetések kora jött el. Mert Dobrev ígéretei semmi mást nem szolgálnak, mint azt, hogy megvezessék, átverjék a magyar embereket, mint ahogy tették azt 2002 és 2010 között. De nem fog nekik sikerülni, mert nem akarnak az emberek újabb, az őszödihez hasonló beszédet hallani, kiszámítható jövőt szeretnének, nyugalomban és biztonságban akarnak élni – fogalmazta meg magában a véleményét Felhévizy Félix, és várakozásokkal telve, örömmel nézte meg a 2006-os eseményekről készült játékfilm első előzetesét, reménykedve abban, hogy a mozi ereje segít majd azoknak a fiataloknak is megismerni a valós eseményeket, akik akkor még kisgyerekek voltak.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke (j) és Bauer Tamás akkori alelnök beszélgetnek pártjuk Magyar modell vagy európai? című gazdaságpolitikai konferenciáján Budapesten, a Vista Rendezvényházban. – Forrás: MTI. Fotó: Illyés Tibor)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.