Gyurcsány mástól elvárja, saját zsebébe nem nyúl

Míg a DK adakozásra szólította fel a „NER milliárdosait”, a cégeiből csak osztalékként milliárdokat kivevő Gyurcsány Ferenc mindeddig egy forintot sem ajánlott fel ugyanerre a célra, a párt sajtóosztálya pedig napok óta nem hajlandó válaszolni arra, hogy a volt miniszterelnök kész-e adakozni. Mindez azért is különös, mert a legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján felmerült 1,1 milliárdos homályt Gyurcsány többek között éppen azzal magyarázta, hogy nehéz helyzetű családokat, civil szervezeteket támogatott.

Bákonyi Ádám
2020. 04. 20. 6:19
null
Álmában még oligarcházik egy kicsit Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noha a DK naponta több hivatalos közleményben is ostorozza a kormány koronavírus miatti válságkezelő intézkedé­seit, a párt sajtóosztálya és sajtószóvivője többszöri megkeresésünkre sem reagált kérdésünkre, hogy a tehetős Gyurcsány Ferenc kész-e adakozni a járvány elleni küzdelemre.

Lapunk azért érdeklődött efelől, mert az ellenzéki pártok, köztük a DK, április 6-án közös sajtótájékoztatón követelték ugyanezt a „NER-oligarcháktól”. Ismert: a Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1,179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot. Ehhez képest legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján, a hiteleket leszámítva, „alig több” mint 800 millió forintja van, értékpapírban vagy ingatlanhoz köthetően, vagyis hiányzik valamivel több mint 1,1 milliárd forint.

„Hacsak azt nem feltételezzük, hogy a pártelnök havi átlagban valamivel több mint 23 millió forintot költött az elmúlt négy évben” – jegyezte meg a lap. Bár van mit a tejbe aprítania, Gyurcsány mindeddig egy forintot sem ajánlott fel a járvány elleni küzdelemre, ami azért is érdekes, mert a homályba vesző 1,1 milliárd­ból hetvenmillió forint sorsát éppen azzal magyarázta, hogy azt nehéz helyzetű családok, civil szervezetek, illetve pártja támogatására fordította.

Felvetődik a kérdés, hogy a DK-nak egyáltalán érdeke-e, hogy a kormány minél előbb legyőzze a vírust és talpra állítsa a gazdaságot. Erre a kérdésre maga a párt korábbi országgyűlési képviselője, szóvivője, a szexbotrányába belebukott Gréczy Zsolt adta meg a választ, aki nemrég kendőzetlenül arról írt közösségi oldalán, hogy a járvány egy esélyt ad az ellenzéknek a hatalom megszerzésére, és készen kell állni az ország átvételére.

„A mai naptól minden késő buszért, minden hiányzó gyógyszerért, maszkért, védőfelszerelés híján megbetegedő orvosért és ápolóért, minden elveszett állásért, bedőlt vállalkozásért, kenyér-, gyümölcs- és húsdrágulásért Orbán Viktor lesz a hibás” – tette világossá stratégiájukat a Gyurcsány Ferenc bizalmi embereként számontartott Gréczy. Szerinte hiába lesz bármilyen mentőcsomag, százezrek, milliók lesznek elégedetlenek. Gréczy végül a járvány kellős közepén sem felejtette el felhívni arra sem a figyelmet, hogy a 2022-es választásra közös miniszterelnök-jelölt, közös lista, közös egyéni jelöltek kellenek, ha pedig elvonul a vírus, „az utca ismét szabad lesz”.

Álmában még oligarcházik egy kicsit
Fotó: Havran Zoltán

A DK beteges, minél rosszabb, annál jobb szemléletét bizonyítja az is, hogy nemrég egy olyan törvényjavaslattal állt elő, amely alapján a „NER-oligarchák” nem pályázhatnának válságkezelő támogatásra. – Az önmagában kevés, hogy azt várjuk tőlük, ők is szálljanak be az összelopott vagyonukkal a válságkezelésbe, arra is szükség van, hogy a válságkezelésre fordított pénzek ne juthassanak hozzájuk – hangoztatta Arató András, a párt országgyűlési képviselője. A járvány okán a munkájukat elveszítők miatt álságosan aggódó Gyurcsány Ferencék tehát úgy látják, hogy a munkavállalók tízezreinek sorsa egyáltalán nem fontos, ha a munkáltatójuk nekik nem tetsző.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.