Gyurcsányék átvehetik a fővárost

A börtönök zsúfoltságának a csökkentésére és a börtönbiznisz felszámolására tett lépésekről, valamint az olimpiai felkészülésről is szó volt a tegnapi Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Közgyűlés visszás döntéseiről és Gyurcsány Ferenc politikai befolyásáról is elmondta a kormány véleményét.

2020. 02. 28. 11:14
null
Készül a Magyar Zene Háza. A változtatási tilalom nem terjed ki a megkezdett beruházásokra Fotó: Arpad Kurucz Forrás: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harmincmilliárd forintot bocsát a kormány a Belügyminisztérium rendelkezésére, hogy abból még az idén megszüntessék a börtönök száz százalék fölötti telítettségét – közölte a Miniszterelnökség vezetője a tegnapi Kormányinfón.

Gulyás Gergely megjegyezte, a pénzből akár ideiglenes büntetés-végrehajtási intézmények is létrehozhatók, a mobil börtön fogalma Magyarországon kívül is ismert. A miniszter örömét fejezte ki, hogy az Országgyűlés a héten elfogadta azt a törvényt, amely felfüggeszti az elítélteknek a kártérítések kifizetését. – Egyértelművé vált ugyanis, hogy egy iparág épült fel erre, amelynek megálljt kell parancsolni – szögezte le. Emlékeztetett: az igazságügyi tárcának olyan előterjesztést kell készítenie, amely garantálja, ha kártérítést kell fizetni, akkor annak összegét az áldozatok kaphassák meg.

A tárcavezető azt is bejelentette, hogy a kormány az eddigi forrásokon túlmenően további 462 millió forintot biztosít soron kívül a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) a tokiói nyári olimpiára való felkészülésre. A miniszter elmondta, Kulcsár Krisz­tián, a MOB elnöke arról tájékoztatta a kabinetet, hogy 13 érmet tart reá­lisnak Tokióban.

Készül a Magyar Zene Háza. A változtatási tilalom nem terjed ki a megkezdett beruházásokra
Fotó: Kurucz Árpád

Ami a főváros helyzetét illeti, az állatkerti biodóm ügyében Gulyás Gergely azt mondta: egy fővárosi beruházásról van szó, amelyet a kormány száz százalékban állt, majd a növekményt is kifizette. A projekt tovább emelkedő árára úgy reagált, hogy a központi költségvetésben nincsenek szabad 15-20 milliárdos források; a fővárosnak is szerepet kell vállalnia a beruházásból.

A Liget-projekttel összefüggésben elrendelt változtatási tilalomról azt mondta: az lett volna a minimum, hogy a főpolgármester behozza a közfejlesztések tanácsába a kérdést. Mindenesetre a hatályban lévő építési engedélyeken nem változtat ez a tilalom.

Arra, hogy az MSZP-s polgármesterek átülésével a Fővárosi Közgyűlés legnagyobb frakciója a DK-é lett, és sajtóinformációk szerint Gyurcsány Ferenc azonnal politikai nyomást helyezett Karácsony Gergely főpolgármesterre, lapunk kérdésére úgy fogalmazott: országosan, de Budapesten különösen Gyurcsány Ferenc tűnik az ellenzék vezetőjének. – Mintha mára a főpolgármester egyes jogköreit is gyakorolná – fűzte hozzá.

Lapunknak azt is elmondta a tárcavezető, hogy nem érkezett még válasz Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Néppárt vezetőihez írt memorandumára.

Bírálat Demszkytől

„A főpolgármesternek nemet kellett volna mondania a DK elnökének. Micsoda aránytévesztés egy közel kétmilliós főváros költségvetésének elfogadását egy személyi kérdéshez kötni, ez az álláspont a nyilvánosság előtt vállalhatatlan lett volna” – reagált Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester Face­book-bejegyzésében arra, hogy Karácsony Gergely javaslatára a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, kettős vezetése lesz a Szabad Tér Színháznak: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot Bán Teodóra, a Városmajori Szabadtéri Színpadot Benkő Nóra irányíthatja a jövőben. A kormány részéről Gulyás Gergely azt mondta: csak az a megoldás az elfogadható, amely a Szabad Tér Színház jelenlegi vezetőjének, Bán Teodórának is az. – Van egy szakmai bizottsági javaslat, amely egyhangú volt, és a bizottság művész tagjainak hozzáértését, pártatlanságát az ellenzék részéről sem érte kritika – közölte. Hozzáfűzte: ezért a főpolgármesternek választ kell adnia, miért veszi semmibe ezt az egyértelmű véleményt. Korábbi sajtóhírek szerint Gyurcsány Ferenc helyezett nyomást Karácsonyra, hogy mindenképpen Benkő Nóra legyen a Szabad Tér Színház vezetője.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.