Gyurcsányné Európai Egyesült Államokat akar

Politikai szerepvállalását Dobrev azzal indokolta: hazafias kötelessége, hogy küzdjön Orbán Viktor rendszere ellen, ami szerinte azzal fenyeget, hogy Magyarország Európa perifériájára szorul.

Bákonyi Ádám
2019. 02. 27. 6:53
Molnár Csaba; Dobrev Klára; Szűcs Kinga; Debreczeni József
Budapest, 2018. február 17. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és felesége, Szűcs Kinga (j), valamint Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége (b) a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti kampánynyitó rendezvényén 2018. február 17-én. Mögöttük balra Debreczeni József közíró. MTI Fotó: Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mi az erős, egységes Európát képviseljük, és az Európai Egyesült Államokat akarjuk építeni – ismertette a DK legfontosabb törekvését a párt EP-listáját vezető Dobrev Klára (képünkön). Gyurcsány Ferenc immár hivatalosan is politikai pályára lépő felesége tájékoztatása szerint a DK továbbá európai családi pótlék, európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetését javasolja, amit az úgynevezett euró­pai multiadóból lehetne finanszírozni.

Politikai szerepvállalását Dobrev azzal indokolta: hazafias kötelessége, hogy küzdjön Orbán Viktor rendszere ellen, ami szerinte azzal fenyeget, hogy Magyarország Európa perifériájára szorul. Gyurcsányné visszautasította Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő nyilatkozatát, hogy a mentelmi jog megszerzése miatt akar EP-képviselő lenni. – Nincs olyan ügy, amiért szüksége lenne erre, hangoztatta Dobrev Klára, akinek cége, az Altus Portfólió ellen jogosulatlan pénzügyi tevékenysége miatt nyomoznak.

– Biztosak lehetünk abban, hogy Dobrev Klára szemrebbenés nélkül megszavazná az összes brüsszeli bevándorláspárti javaslatot – reagált a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs emlékeztetett, a DK euró­pai parlamenti képviselői az elmúlt években támogatták a migránsvízum és a kötelező kvóta bevezetését, a Soros-szervezetek támogatásának növelését, a migrációt elutasító országok megbüntetését.

Gyurcsány neje Hidvéghi szerint is szívesen venné a mentelmi jogot, mivel „a mai napig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mi is volt az ő igazi szerepe a Czeglédy-botrányban”. Ebben az Altus ügyvédjét azzal vádolják, hogy bűnszervezetet működtetett, amely több mint hatmilliárd forintos adócsalásban érintett. – Dobrev pedig nemcsak szoros kapcsolatban állt Czeglédy Csabával, hanem még kölcsönt is adott neki az Altuson, azon a társaságon keresztül, amelyet Brüsszel közvetlenül támogat – fogalmazott Hidvéghi Balázs.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.