Handó Tünde: Sok versenytársa lett a magyar bírósági szervezetnek

A bíróságok évtizedeken át elefántcsonttoronyban éltek, azonban mára sok versenytársa lett a magyar bírósági szervezetnek – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI2019. 03. 19. 11:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Handó Tünde hozzátette, a végső döntést sokszor már nem a magyar állam szuverén bírósága mondja ki, hanem adott esetben az Alkotmánybíróság, az Európai Unió bírósága, az emberi jogi bíróság.

„Szeretném a mai napon a bírókkal megosztani aggodalmamat, hogy erősnek kell lennie a bírósági szervezetnek, mert sokan vannak körülöttünk, akik nem azt szeretnék, hogy egy erős bírósági szervezet legyen, és ezek a hangok nem is feltétlenül a szokásos úton érkeznek hozzánk” – jelentette ki az OBH elnöke.

Handó Tünde európai szintű dilemmának nevezte, hogy a bírósági szervezetet megmozdítja és figyelmét eltereli egy-egy újsághír, vagy olyan felszólalás a bírói karból, melyen „elcsodálkozunk, hogy valóban egy bíróhoz méltó megnyilatkozás-e”.

Az OBH vezetője kiemelte, az eljárási kódexek változása közben a bírósági szervezet helytállásról tett tanúbizonyságot és ezt fontos elismerni.

Csorba Zsolt Ödön, a Tatabányai Törvényszék elnöke elmondta, folyamatosan csökken a törvényszék előtt lévő, befejezetlen ügyek száma. Peres ügyek tekintetében az érkezett ügyszámnál húsz százalékkal több a befejezett ügyek száma, a nemperes ügyek befejezési mutatója 105 százalékos.

Hozzátette, szembetűnő a csökkenés a két éven túli ügyek számában, 2014-ben 410 ilyen esetet tartottak számon, a legfrissebb adatok szerint már csak 190 elhúzódó per van a Tatabányai Törvényszék előtt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.