Harminc év hősi halott rendőreire emlékeztek

A rendszerváltás óta 11 rendőr halt hősi halált, vagyis szolgálatteljesítés közben vesztették életüket.

Végh Attila
2020. 10. 31. 12:44
Halottak napja rendőrség
Fotó: ANTAL_N Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendszerváltás óta eltelt három évtizedben tizenegy olyan rendőrt nyilvánított hősi halottnak a belügyminiszter, akik szolgálatuk ellátása során vesztették életüket. Bár 1990 óta 11 ilyen eset történt, a rendőrök ennél több olyan munkatársukat gyászolják, akiket egyenruhában ért utol a halál. A rendőrség saját halottjaként emlékezik azokra is, akik bár szolgálatban, ám olyan közúti balesetben hunytak el, ahol a karambol nem függött össze rendőri intézkedéssel. A sor még így sem teljes, mert van egy olyan megoldatlan gyilkosság, ahol egy rendőr volt az áldozat, s a hivatása, rendőri mivolta miatt végeztek vele.

A hősi halottá nyilvánított rendőrök emléktáblájánál az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai parancsnoki épületének aulájában – ahol fekete márványtáblába vésve áll a 11 név – mindig ég az örökmécses, a halottak napja előtt Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy rendészeti főkapitány-helyettes és Sándor Miklós rendőr dandártábornok, a Készenléti Rendőrség parancsnokhelyettese helyezte el a testület minden tagja és a törvénytisztelő magyar polgárok nevében a megemlékezés koszorúját.

Fotó: Police.hu

Horváth Imre a Kapuvári Rendőrkapitányság 38 éves hadnagya 1990. szeptember 8-án éjjel tetten ért egy betörőbandát a városban. A tolvajok menekülésbe kezdtek, a rendőr az ügyeletes utasítására járőrkocsijával követni kezdte a tolvajokat. Az üldözés közben egy kanyarban kisodródott a rendőrautó, felborult, a rendőrtiszt nem élte túl a balesetet.

Ősz Zsigmond alhadnagy 45 éves volt, amikor 1991. június 22-én Győrben tanúja volt egy fegyveres rablásnak. A Győri Rendőrkapitányság nyomozója a hírhedt Donászy–Bene rablópárosba futott bele, akik csakúgy, mint később a budapesti Skála áruház pénzszállítóit vagy a sárszentmihályi két vadászt, hidegvérrel mellkason lőtték, s a rendőr nem élte túl a támadást. Donászy elfogását követően öngyilkos lett a börtönben, Bene idén szabadulhatott volna életfogytig tartó büntetéséből, de a felülvizsgálat döntése szerint nem érdemelte ki, hogy 25 letöltött év után megkaphassa ezt a kedvezményt.

Fotó: Police.hu

 

Harmincéves sem volt még Máté András hadnagy, amikor 1992. szeptember 13-án tetten ért agy autótolvajt. A Váci Rendőrkapitányság nyomozója el akarta fogni a férfit, de az a bilincselés közben hirtelen kést rántott, szívtájékon szúrta a rendőrt. A tolvajt perceken belül elfogták a rendőr kollégái, mentőt hívtak, de a megkéselt nyomozó életét már nem lehetett megmenteni.

Guba József ezredes és Székely Dénes őrnagy, az ORFK Légirendészeti Parancsnokság helikopterpilótái egy bevetésről tartottak a ferihegyi rendőrségi légibázis felé 1994. november 22-én kora este. A sűrű ködben a korszerűtlen orosz helikopter navigációs berendezése felmondta a szolgálatot, a két rendőr eltévedt. A felhők alá akartak ereszkedni, hogy megpróbáljanak tájékozódni, amikor a kőbányai új köztemetőhöz közeli erdős-bozótos részen a helikopter lezuhant, egyik pilóta sem élte túl a balesetet. A elavult gépeket azóta kivonták a forgalomból, a légi járőrök új, modern helikopterekkel repülnek.

Fotó: Police.hu

 

Kiss Tamás hadnagy 21 éves volt, éppen csak hogy elvégezte a rendőriskolát, amikor egy intézkedés közben, a megállásra felszólított autó vezetője elgázolta. A Gödöllői Rendőrkapitányság járőre nem élte túl a 2001. július 28-án történt balesetet, gyilkosát életfogytig tartó börtönre ítélte a bíróság.

Borsos József alezredes negyvenéves volt, amikor 2013. május 13-án egysége tudomást szerzett arról, hogy egy bűnöző külföldi megrendelésre meg akarja szerezni egy világhírű budapesti zeneművész egyedi hangszerét és egyéb értékeit, s a fegyveres betörő a rablástól, erőszaktól sem riadna vissza. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság főtisztje kollégáival rátalált a rablóra, aki egy garázsból tüzet nyitott a rendőrökre. Borsos alezredes egy kolléganőjét védve a tűzvonalba állt, és rálőtt a bűnözőre, a rabló és a rendőr lövései is találtak. A bandita, E. Zoltán örökre megrokkanva, de túlélte a tűzpárbajt, a rendőr életét azonban nem lehetett megmenteni. Hős édesapjuk iránti tiszteletből mára az akkor még apró gyermekei is a rendőri hivatást választották, özvegye is rendőr lett férje halála után.

Borbély Zoltán hadnagy a határőrség rendőrséghez való integrálását követően került az Esztergomi Rendőrkapitányság állományába. 2008. február 11-én egy magánlakásról érkezett vészjelzés a rendőrségre egy családját bántalmazó férfiről, sajnos azt nem mondta a segélyhívó, hogy az erőszakos személynek fegyvere is lehet. A konyhájukba bezárkózó férfi rálőtt a rendőrökre, Borbély hadnagyot halálos találat érte.

Radovics Dusán főhadnagy, a BRFK Zuglói Rendőrkapitányságának járőrvezetője 2010. július 23-án, délelőtt társaival egy a rendőrök elől menekülő veszélyes bűnöző autójának üldözésében vett részt. A menekülőt sikerült beszorítani a Keleti pályaudvar taxis parkolójába. Radovics hadnagy kiszállt, hogy a férfit az autóból kiszállítsa, ám az hátramenetbe kapcsolt, és szándékosan elgázolta az intézkedő egyenruhást. A főhadnagy a helyszínen meghalt, gyilkosát újabb üldözés után fogták el a BRFK közlekedési rendőrei, több lövést is leadtak a menekülő autójának kerekeire, csak így tudták megállítani. A férfi azt állította, nem látta a rendőrt, a bíróság nem fogadta el a védekezést, életfogytig tartó börtönre ítélték.

A szegedi Kenéz Imre hadnagyot 2012. október 11-én gázolta el szándékosan egy osztrák férfi. A Szegedi Rendőrkapitányság motorkerékpáros járőre kollégáival több szabálytalankodó külföldi terepjáróst próbált közúti ellenőrzés alá vonni. Egy osztrák férfi azonban keresztülgázolt a rendőrön és annak motorkerékpárján is. A rendőr társai több lövést leadva állították meg a gyilkost, akit sikerült is elfogni, de a nemzetközi bajnokságokat is sorra nyerő motoros rendőr életét már nem lehetett megmenteni, 35 évet élt. Gyilkosa később végzett magával a börtönben.

Kenéz Imre

Pálvögyi Péter alezredes és társai 2016. október 26-án egy szélsőséges politikai nézeteiről ismert férfi lakóhelyén elrendelt házkutatás során intézkedtek, amikor a tiltott fegyvereket rejtegető gyanúsított egy engedély nélkül tartott gépkarabéllyal lelőtte a rendőrt, a közelről leadott nagy kaliberű lövedék pedig azonnal végzett a nyomozóval. Gy. Istvánt a megölt rendőr kollégái a helyszínen elfogták, a Győri Ítélőtábla tavaly december 11-én jogerősen is tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a hidegvérű, kegyetlen rendőrgyilkost, aki tudta, a hatósági személy lelövésével sem tudott volna elmenekülni, ezért bosszúból ölt.

Az idős hungarista sosem tagadta, hogy Szálasi Ferencet tekinti példaképének
Fotó: MTI/Varga György

 

Helye lenne a hősök márványtábláján

Szabó János rendőr zászlós 25 éve, 1995. július 28-án tűnt el. Az egyik leghíresebb, drogos ügyeiről is hírhedt budapesti szórakozóhelyen látták utoljára élve. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi osztályának szakmai elismerésre vágyó felderítője csak néhány közeli barátjának említette, nagy dobásra készül, lebuktat egy kábítószer-kereskedő bandát. A fejbe lőtt rendőr holttestét 1995. július 31-én emelték ki a Dunából. A bizonyítékok láncolata alapján egyértelmű, hogy a lelepleződött bűnözők ölték meg, hogy a nyomozó ne buktassa le őket, ennek ellenére Szabó János neve még sincs ott a rendőrség hősi halottjainak emléktábláján.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.