Három raklapnyi számítógépet loptak el a vasúti tolvajok

Két, tehervagonokat dézsmáló csapatot is lefüleltek a rendőrök a Szeged–Cegléd vasútvonalon.

Végh Attila
Forrás: police.hu2020. 12. 10. 14:58
Cegléd RK vasúti lopás
Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A november közepe óta tartó nyomozások eredményeként elfogták a rendőrök a vasúti tolvajok orgazdáját is. A dézsmálók zsákmányát megvásárló férfi az udvarán autóroncsok közé dugta el a feketén szerzett hasznot, amit többek között három raklapnyi számítógép eladásából szerzett, ezért a bíróság december 10-én délelőtt letartóztatta.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai lopással gyanúsítanak két helyi betörőt. A páros tavaly óta fosztogatta a Kunszentmiklós–Tass vasútvonalon várakozó tehervonatokat. A konténerekből műszaki cikkeket – többek között televíziókat – plüssjátékokat, ágyneműket, takarókat és konyhai felszereléseket tulajdonítottak el körülbelül kétmillió forint értékben.

Fotó: Police.hu

November 19-én érték őket tetten, éppen számítástechnikai eszközöket pakoltak ki a vasúti konténerekből. A 28 és a 42 éves férfi a gyanú szerint korábban egy tehervagonból három raklapnyi számítógépet is ellopott egy állomáson veszteglő vonatból, százmillió forintos kárt okozva ezzel. Ipari cérnatekercseket is loptak korábban, ezt a sínek mellett rejtették el, de a rendőrök észrevették a lopást, így a vasutasok visszapakolták a zsákmányt.

Fotó: Police.hu

A nyomozás során kiderült, hogy a páros egy kunszentmiklósi orgazdának adta tovább a lopott tárgyakat, aki a betörőknek a kiskereskedelmi ár tized részét sem fizette ki. A 43 éves vevőt december 8-án fogták el, családi házában megtaláltak két darabot a vagonokból ellopott számítógépekből is. A Magyar Nemzet információi szerint a férfi udvarán talált autóroncsok között tízmillió forintra bukkantak a nyomozók egy szintén elrejtett, engedély nélkül tartott éles lőfegyver mellett. A nyomozók – a vagyonvisszaszerzési eljárás érdekében – az eldugott készpénzt lefoglalták, a gyanúsítottat a bíróság letartóztatta.

Fotó: Police.hu

A kiskunsági nyomozással párhuzamosan a ceglédi rendőrök is lekapcsoltak egy tehervonatokat fosztogató tolvajbandát. A december elsején elfogott négyfős csapat egy tagját letartóztatásba helyezte a bíróság, három tolvaj egyelőre szabadlábon védekezhet, de az ügyészség a bűnismétlés és a szökés lehetősége miatt fellebbezett a döntés ellen. A ceglédi banda először május 1-jén tört fel egy búzaszállító tartályt, vödrökben szállították el a gabonát egy bérelt teherautóig, majd harmadáron adták tovább a környékbeli állattartó gazdáknak takarmánybúzaként. Május 16-án egy orvosi kötszereket tartalmazó konténert törtek fel, a kartondobozokat széttépve jöttek rá, hogy ezt a több mint félmillió forintot érő zsákmányt nem tudják eladni, így otthagyták.

Fotó: Police.hu

Októberben nagyobb szerencséjük volt, egy cipőszállítmányra bukkantak, 397 pár lábbelit vittek el, hétmilliós volt a kár. Nem sokkal a cipőlopás után elfogták a 22 éves K. Kálmánt, december elejére pedig a négyfős banda minden tagja rendőrkézre került. A gyanúsítottak ellen többrendbeli, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.