Három százalék felett van a koronavírus miatti halálozás, ami magasnak tekinthető

A Hír TV Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt és vendégei a koronavírus és a privatizáció témakörét boncolgatták.

Forrás: Hír TV2020. 02. 28. 11:28
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétvégén megtiltották a vonatközlekedést Olaszország és Ausztria között. Olaszországban vesztegzár és karantén van, az iskolákat már bezárták, a nyilvános rendezvényeket betiltották. Serie A focimeccsek maradnak el, és hogy ha így megy tovább, akkor pillanatokon belül a gyárakat is be fogják zárni, ami nyilván gazdaságilag beláthatatlan károkat okoz. Ha ez a helyzet, akkor mégiscsak itt az idő, hogy nyilvánosan is elkezdjünk gondolkodni azon, hogy mi a fene van ezzel a koronavírussal – vezette fel a műsor első témáját Bayer Zsolt műsorvezető.

Azt hiszem, hogy itt legfeljebb csak a tanácstalanságunkat tudjuk megosztani. Szerencsére, mondhatni, tehát most éppen 80 ezerhez közeledik az összes regisztrált megbetegedés és 3 ezerhez az elhunytak száma – ezzel most már 3 százalék felett van a halálozás, ami azért elég magasnak tekinthető. Egy átlagos influenzajárványba így februárban, márciusban a világ egészét tekintve körülbelül 1 millió ember szokott belehalni, ehhez képest a 2800 valóban nagyon alacsony szám. Csakhogy az egy ismert jelenség, az évről-évre ismétlődik és ugye nagyon szomorú dolog, hogy 1 millió ember mindig kiszámíthatóan belehal, de azért azt úgy tudjuk, hogy szerencsére ennél súlyosabb dolgoktól nem kell tartani – mondta Bogár László közgazdász.

A privatizáció témakörét vesszük ismételten elő. Az a bevallott célunk, hogy újra és újra elmondjuk ezt a dolgot azoknak, akik életkoruknál fogva minderről semmit sem hallottak, semmit sem tudhatnak, viszont hamarosan választóvá válnak. Legalább némi fogalmuk legyen arról, hogy mi zajlott itt a rendszerváltás környékén privatizáció címen – mondta a második téma bevezetőjében a műsorvezető.

Ma már történelmi távlatból tudjuk az egészet tekinteni, hiszen egy erős generációval odébb vagyunk és azt kell, hogy mondjam, hogy aki 2022-ben az urnák elé járul, azok közül az 50 éves és a fiatalabb generációnak erről fogalma nincs. Mert nagyon kisgyerekként élte ezt meg (…), tehát ez történelem – tette hozzá Boros Imre közgazdász.

A teljes adást IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.