Hárommilliárd forint a diákmunkaprogramra

Huszonegyezer fiatal vállalhat nyári diákmunkát a kormány támogatásával a következő két hónapban – közölte sajtótájékoztatóján Schanda Tamás, az innovációs tárca parlamenti és stratégiai államtitkára.

Csókás Adrienn
2020. 06. 24. 12:25
null
A turizmus területén is várják a nyári idénymunkára jelentkező fiatalokat Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ország jövőjét a fiatalok jelentik, ezért ebben az évben is elindítjuk a diákok nyári munkavállalását segítő programot – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kiemelte, hogy az állam által támogatott nyári diákmunkaprogramban több mint 21 ezer fiatal gazdagodhat tisztességes fizetéssel és új élményekkel az iskolai szünet idején. Mindehhez a kormány összesen hárommilliárd forinttal járul hozzá.

A programba azoknak a 16 és 25 év közötti fiataloknak a jelentkezését várják, akik nappali tagozaton tanulnak. Schanda Tamás tájékoztatása szerint a diákmunkaprogramnak két lába van: az egyik az önkormányzati, melynek keretében települési önkormányzatok intézményeinél helyezkedhetnek el a diákok. A program másik lábát a mezőgazdasági, turisztikai jellegű munkák jelentik.

– Az önkormányzati intézményeknél vállalt munkák esetében a kormány a munkabér és a szociális hozzájárulási adó száz százalékát megtéríti a munkaadóknak. A diákok legfeljebb két hónapig, naponta maximum hat órában dolgozhatnak. Munkájukért a szakképzettséget igénylő munkakörökben havi bruttó 157 950 forintot kaphatnak, míg a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben bruttó 120 750 forintot kereshetnek. Hat óránál kevesebbet is lehet dolgozni, ilyenkor a fizetés is arányosan csökken – ismertette az államtitkár.

A politikus ismertetése szerint a mezőgazdaság, illetve a turizmus területén olyan idényjellegű feladatokat láthatnak el a diákok, amire a vállalkozások nem tudnak hosszú távon alkalmazottat felvenni. – Ezekben a munkakörökben napi nyolc órában is dolgozhatnak a tanulók a cégeknél, a kormány pedig a költségek 75 százalékát téríti vissza a munkaadónak – magyarázta Schanda Tamás, hozzátéve, a program július elsejétől augusztus 31-ig tart, jelentkezni már a mai naptól lehet.

A turizmus területén is várják a nyári idénymunkára jelentkező fiatalokat
Fotó: Kurucz Árpád

Az államtitkár felidézte, hogy tavaly összesen kilencvenféle munkakörben foglalkoztatták a diákokat, a legtöbben irodai adminisztrátori és hivatalsegédi feladatokat láttak el, de sokan álltak felszolgálónak, pultosnak, recepciósnak is.

Kitért arra is, hogy az érdeklődők a járási, illetve kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályain adhatják le jelentkezésüket, amihez mindössze a tanulói vagy hallgatói jogviszonyukat kell igazolniuk, más feltételt nem szabtak. A programhoz csatlakozni kívánó cégek ugyancsak a járási hivatalokban jelezhetik, mely munkakörökben mekkora létszámban van szükségük diákokra. További részletekről a Munka.hu oldalon tájékozódhatnak a dolgozni vágyó fiatalok.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a 2010-es kormányváltás és a koronavírus kitörése között eltelt időszakban nyolcszázötvenezerrel nőtt hazánkban a munkából élő emberek száma.

– A járvány miatt most sokak állása veszélybe került, de a kormány annyi új munkahelyet fog teremteni, amennyit a vírus elpusztított. Van még feladatunk e téren, de jól haladunk – fogalmazott, rámutatva arra is, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatásban már 175 ezer ember részesülhetett, emellett 18 ezer új állás létrehozását is segítette a kormány.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.