Hazánknak is fontos a környezetvédelem

Az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátásban Magyarország negyven százalékkal jobban áll, mint a klímaellenes küzdelem bajnokaként beállított Németország. A 2050-es európai uniós karbonsemlegességi célkitűzés azonban óriási kiadásokkal járna és hatalmas kockázatokat hordozna az európai gazdaságnak. Egyebek mellett erről is beszélt a Kossuth rádióban a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint a közép-európai országok a gazdaság- és a biztonságpolitika szempontjából is az észszerűség talaján állnak.

Magyar Nemzet
2019. 06. 24. 6:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Manfred Weber néppárti és Frans Timmermans szocialista jelölt nem felel meg a magyar emberek elvárásainak, ezért a magyar kormány nem támogatja, hogy európai uniós csúcspozíciókat töltsenek be – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter azt mondta: Magyarország csak olyan jelöltet támogat, aki tiszteletben tartja az európai nemzeteket, hajlandó fellépni a keresztény kultúra megvédéséért, és nem szervezni, hanem megállítani akarja a migrációs folyamatokat. Hozzátette: az a cél, hogy minél hamarabb döntés szülessen a csúcspozíciókról, és utána valós, érdemi ügyekkel – például az európai biztonság visszaállításával – lehessen foglalkozni.

Kitért arra is, hogy hazánk a csúcsjelölti rendszert már a bevezetésekor is megkérdőjelezte, de véleménye szerint most már az Európai Unió jelentős része is úgy látja, hogy azt fel kell számolni. A visegrádi négyek (akiknek együttműködése a leghatékonyabb és legerősebb az unióban) ebben a kérdésben több szövetségesre is találtak.

Szijjártó Péter a V4-ek, azaz Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kapcsán kijelentette: mára Közép-Európa az európai növekedés motorjává vált. Emlékeztetett arra, hogy a közép-európai országok növekedési üteme több mint kétszerese volt az európai átlagnak, és olyan döntéseket hoznak, amelyek a gazdaság- és a biztonságpolitika szempontjából is az észszerűség talaján állnak. Ez kellő erőt ad ahhoz, hogy Magyarország fellépjen azért, hogy a négy csúcsvezetői pozícióból legalább egy a közép-európai térséget képviselő vezetőé legyen.

A V4-ek külügyminiszterei. Közép-Európa mára az uniós növekedés motorja lett
Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem sikere Magyarországnak is fontos, ezért az ország betartja a vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátásban Magyarország negyven százalékkal jobban áll, mint a klímaellenes küzdelem bajnokaként beállított Németország, 2030-ra pedig a magyar áramtermelés mintegy 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz – közölte a miniszter.

A 2050-es európai uniós karbonsemlegességi célkitűzésről azt mondta, hogy óriási kiadásokkal járna és hatalmas kockázatokat hordozna az európai gazdaságnak, és egyelőre nem látszik, hogy a kiadásokat milyen forrásokból finanszíroznák. Megjegyezte azt is: Magyarország azért sem támogatja, hogy 2050-re tegyenek vállalásokat, mert azok itthon 30-40 százalékos rezsiköltség-emelkedéssel járnának.

Van egy titkos néppárti jelölt

– Képtelenség Manfred Weber mögé további támogatókat találni, ezzel pedig körvonalazódni látszik, hogy megbukott a csúcsjelölti rendszer – mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1-en. Pócza István kitért arra is, hogy brüsszeli hírforrások szerint a néppárt titkos jelöltje Michel Barnier francia politikus, a párt alelnöke, akit a visegrádi országok is támogatnak.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.