Hazatértem segíteni a szülői házba

Az ünnep átélése után újra ránk köszöntöttek a hétköznapok.

A maguk viszonylagos csendességükben telnek a napok. A húsvét sokak számára nem olyan ünnepként telt, amilyen a megszokott. Egy kedves barátom úgy fogalmazott, hogy ez egy „tréningnadrágos” ünnep volt. Bármennyire szerette volna a megszokott ünnepi hangulatot megteremteni, mégsem sikerült. Az online közvetített szentmisék azonban meghittséget tudtak adni ezekben a „tréningnadrágos” időkben. Az ünnep átélése után újra ránk köszöntöttek a hétköznapok. Most éppen a szülői ház átépítésén munkálkodom. Ez a fizikai tevékenykedés, a szellemi munkavégzés után, teljes felüdülés. Utazásom során kevés autóval találkoztam, itthon sok maszkos embert láttam. Az emberek meglátásom szerint fegyelmezettek Nógrád megye ezen területén. Jó volt látni az otthoni hegyeket. A közös kirándulások, barangolások jutottak eszembe, az itt töltött évekből. Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál), Szent Benedek apát javaslatát élem most. Mikszáth egy kedves idézete jut eszembe: „Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk… Ez az én igaz hazám.” Természetesen a hazám Nógrád, s az otthonom Taksony és Dunaharaszti, ahol lelkeket bízott rám az Úr.

Fotók: a Nógrád megyei Mohorát övező táj és a plébánia