Heten támadtak három ellen a Deák téri kettős gyilkosság előtt

K. Bence szerint felfoghatatlan, ami történt. Egyedül ő élte túl a támadást a baráti társaságukból.

2020. 05. 25. 15:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Heten támadtak három ellen a Deák térnél történt, két halálos áldozatot követelő verekedés és késelés előtt – derült ki a pénteken hajnalban.

Ismert, a 18 éves H. Krisztián az alapos gyanú szerint agyonszúrta a 21 éves K. Gergelyt és a 16 éves M. Lászlót. H. társai, a 19 éves ikerpár, J. Dániel és J. Marcell szintén a támadók között voltak. Őket felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítják a nyomozók. Az eddigi adatok szerint Dániel a már földre került és haldokló fiúk egyikét még összerúgdosta, amihez testvére pszcihikai bűnsegédként csatlakozott. Mindhárom gyanúsítottat letartóztatta vasárnap az illetékes nyomozási bíró.

Az Origónak K. Gergely testvére, Bence azt mondta, felfoghatatlan, ami történt. Egyedül ő élte túl a támadást a baráti társaságukból. Őt is több ütés érte, kórházban is kezelték. A testvérének és a barátjuknak azonban szinte esélye sem volt a túlélésre. Brutálisan összeverték, aztán halálra szurkálták őket.

„Hihetetlen, hogy nincs többé bátyám, úgy szeretném még egyszer látni, megölelni”– mondta az Origónak az öccs.

Anyja szerint H. Krisztián bedrogozva szurkálhatott, mert „egyébként nem olyan és kése sincs”. A Borsnak azt mondta Cs. Leventéné, Szonja, hogy a fia mindig is rendes gyerek volt, ezért egyértelmű, hogy a 18. születésnapját ünneplő Krisztián által elfogyasztott alkohol és kábítószer okozta a tragédiát.

„Nem is tudok gondolkodni” – mondta az anyja, majd hozzátette: kétli, hogy minden úgy történt, ahogy az az interneten elterjedt. „Nem hiszem el, hogy Krisztián csak úgy ment végig az úton, majd találkozott a másik csapattal, és gizdaságból fogta magát, és kést rántott! Eleve soha nem tartott magánál kést. Biztos az a két fiú adta a kezébe, akiket vele együtt előzetes letartóztatásba helyeztek. Krisztián nem agresszív, ezt elfogultság nélkül mondhatom. Azt is tudom, ha az én gyerekemet ölték volna meg, és a másik oldalon állnék, én is a felelősök megbüntetését követelném”– mondta a Borsnak a szülő, aki úgy véli, hogy mindkét társaság túlzásba vitte a bulizást. „Lehet, hogy a másik csapat szólt be a fiaméknak, de nem tudhatom biztosan, mert nem voltam ott” – tette hozzá.

A Blikk megtalálta H. Krisztián barátait, akik szerint a fiú rettegésben tartotta környezetét.

– Krisztián gyerekként még csendes, visszahúzódó srác volt, csak pokoli körülmények között élt – mondta a napilapnak az egyik barát. – Aztán intézetbe került, de ott még kegyetlenebbé vált. Amikor találkoztunk vele, nem ismertünk rá. Másfél évig szökésben volt, mire elkapták és visszavitték. Mostanában rettegett tőlük a környék, társaival belekötöttek az élő fába is. Garázdaság és kábítószerezés miatt volt is dolga a rendőrséggel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.